19 015
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N6320/samsung_apple_battle.jpg
Kattints ide  ➜

A Samsung az Államokban újra a csúcsra került

Droppa Béla2016.05.06. 08.40
A negyedéves eredmények alapján 2016 első három hónapjának nagy nyertese a Samsung, a vesztes pedig az Apple. Ez a felállás egy újabb megerősítést nyert, ezúttal a Counterpoint Research elemzőcég által, akiknek legújabb kimutatásukból kiderül, hogy az Egyesült Államok okostelefon-piacán már nem az Apple, hanem a Samsung a legnagyobb kutya. A Samsung legutóbb 11 hónapja viselhette ezt a címet, de a Galaxy S7 sikere miatt várható volt az Apple trónról való letaszítása.

Az elemzőcég szerint a Samsung piaci részesedése 28,8 százalék volt márciusban, eközben az Apple a piac 23 százalékát birtokolta. A sikerhez egyébként nem volt elég a Galaxy S7 sikere, kellett hozzá az általunk is tesztelt iPhone SE alacsony értékesítési rátája. A harmadik helyen az LG áll 17,1 százalékkal, de a márciusi statisztikába még nem számítanak bele a G5 eladásai, emiatt az áprilisi adatokban már közel kerülhet a koreai cég az almás óriáshoz.
Kattints ide  ➜

Az Apple válaszolt a WikiLeaks által kiszivárogtatott lehallgatási botrányra
iPhone‑on sem elképzelhetetlen a „gyárilag telepített” kémszoftver
Huawei P10 okostelefon teszt – Fontolva haladó
Attyauristen! Leállt a Startlap Játékok!
Felkapott témák
Elképesztően drága az Apple iPhone 7+ Retro
Osszad meg, és adunk egy iPhone-t!
Megérkezett és letölthető az Android 8.0
Mintha a Google kicsit túltolná a megfigyelést
Huawei P10 okostelefon teszt – Fontolva haladó
Ez volt 2016 legnépszerűbb okostelefonja
Állásajánlatok
Marketing Content Creation Specialist Copywriter - VOC0002G8
Építésvezető, munkavezető, - szervező
Projektmérnök
Java fejlesztő mérnök Ref: JDE_0317_PSE_Bp
Junior C++ fejlesztő
Belső mérnök
Consultant technical services, CRM