20 016
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N6410/wwdc_macos_sierrajpg.jpg

WWDC2016: macOS néven folytatja tovább az OS X

2016.06.13. 21.50
Az Apple a mai WWDC2016 konferenciáján bemutatta az OS X legújabb verzióját, ami már a nevében is újdonságot hordoz, ugyanis macOS néven folytatja. Ezzel immár az asztali operációs rendszer is beleillik a cupertinói vállalat nómenklatúrájába, a négy eltérő platformra készült rendszer közös nevezéktant használ: az iOS, watchOS, valamint tvOS mellett immár megjelent a macOS. Azért ne gondoljuk túl: még mindig az asztali rendszerről beszélünk, a szokásos újdonságokkal.

Az idei legnagyobb nóvum a Siri integrációja, ami a mobilos verzióhoz hasonlóan fog működni a Macen is. Tehát a dockon vagy a menüsoron az ikonra klikkelve megnyílik az applikáció, és ezt követően felvehetünk naptárbejegyzéseket, küldhetünk szöveges üzeneteket, megnyithatunk applikációkat, kereshetünk és foglalhatunk moziba jegyet vagy étterembe asztalt; tehát mindent, amit már az iPhone és iPad termékeken megszokhattunk.

Ez azonban nem minden: az asztali Siri képes a gép fájljai közötti keresésre, valamint a Mac Értesítési Központjába is elmenthetünk vele emlékeztetőket. A Continuity szintén kibővült: amennyiben egy Apple Watchot viselünk, és a Macünk közelében vagyunk, a jelszavas védelmet automatikusan feloldhatjuk vele. Az univerzális vágólappal pedig az iPhone/iPad és Mac készülékek között átmenet nélkül másolhatunk linkeket, szöveget, képeket.

Az iCloudba bekerült friss funkcióknak hála a fájlmenedzsment egyszerűsödött. Elsőként, az asztali fájlokat immár az iPhone-okon is megtekinthetjük, ez az üzleti felhasználóknál hatalmas előnyökkel kecsegtet. Ezen felül az macOS Sierra automatikusan eltávolítja a Macről a rég nem használt fájlokat, feltölti őket az iCloudba, és kizárólag a nemrég használt elemeket hagyja meg. Ennek főként a 128 GB-os Macek tulajdonosai örülhetnek, náluk kardinális kérdés a tárhelyprobléma.

A Safariban immár vásárolhatunk az Apple Pay segítségével, azonban a folyamathoz szükség van egy iPhone-ra is, az autentikáció miatt. A macOS Sierra publikus bétája júliusban kerül kiadásra, és amennyiben az almás cég tartja magát az elmúlt években beállt sémához, akkor szeptemberben, de legkésőbb októberben kiadják a végleges szoftvert, reményeink szerint néhány új MacBook Pro laptop társaságában.

Kép: The Verge

Leállítják a OnePlus 3T gyártását
Windows 7‑en a Microsoft vírusirtója nem véd a WannaCry ellen
EternalRocks – A WannaCry elbújhat mellette
Backdoort rejtett a Google Playből letöltött Android app
Felkapott témák
A Chrome OS Androidja frissebb lesz, mint maga az Android
Teljesen fizetős lett az Apple Music
Backdoort rejtett a Google Playből letöltött Android app
SambaCry – Linuxra is jöhetnek a WannaCry-szerű zsarolóvírusok
Windows 7-en a Microsoft vírusirtója nem véd a WannaCry ellen
Kiszivárgott a OnePlus 5 hátlapja
Állásajánlatok
Software Developer
Senior .NET fejlesztő webfejlesztő
Rendszerüzemeltető, rendszergazda
L2 BI Support
Quality Engineer for Panes
IT fejlesztő/üzemeltető
Online marketing manager