Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N6434/huawei_mate_8_androidos.jpg

A Huawei marad az Androidnál, amíg az nyílt forráskódú

2016.06.25. 19.45
Az elmúlt hetekben voltak olyan pletykák, amik arról szóltak, hogy a Huawei saját operációs rendszert fejleszt, méghozzá a Nokia egykori alkalmazottainak segítségével. Erre a jelentésre válaszul a kínai cég vezérigazgatója elmondta, hogy egészen addig fogják használni az Androidot, ameddig annak a függetlensége garantált. Tehát nem cáfolta a saját OS fejlesztésének hírét, hanem megnyugtatott mindenkit arról, hogy egy ideig biztosan nem lesz váltás.

A fenti nyilatkozatot a távol-keleti ország Facebookján, a Weibón tette közzé, és kiemelte, hogy a Google mobil operációs rendszere tette népszerűvé az okostelefonokat széles körben, így a felhasználóknak rengeteg előnnyel jár az Androidot használni. A pletykák alapján a házon belül fejlesztett rendszerchipekhez hasonlóan Kirin OS néven futó rendszer akár már komoly fejlesztés alatt állhat, ha a Google egyszer úgy döntene, hogy korlátozná a platform szabadságát.

Megérkezett a Debian 9 „Stretch”
A Michelin bemutatta a jövő autókerekét
Az új iPad Prón már nincs ingyenes Microsoft Office
Nagyon olcsó kütyüket mutatott be az iRULU
Felkapott témák
Miért drágák az Apple termékei?
Új módszerrel verik át az internetezőket
Biztonsági katasztrófa: Kiszivárgott a Windows 10 forráskódja
Kinek kell az új iMac Pro 6 millió forintért?
Megérkezett a Debian 9 „Stretch”
Ilyen lesz az iOS 11-et futtató iPhone X
Állásajánlatok
Consultant CRM
IT Project Manager
Interior Designer for IKEA Budaörs store/Lakberendező
Windows Rendszergazda
Consultant Vault R&D
Associate Consultant
Rendszergazda - informatikus