18 532
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/N6465/galaxy_note_5_pen.jpg
Kattints ide  ➜

Az öt legnépszerűbb okostelefon közül négy Samsung

Droppa Béla2016.07.09. 14.43
/ContentUploads/N6465/galaxy_note_5_pen.jpgKorunk legnépszerűbb okostelefonokra szánt szintetikus sebességtesztje, az AnTuTu mögött álló szervezet kiadta az alkalmazás adataira épülve a legnépszerűbb okostelefonokra vonatkozó statisztikáját, amiből kiderült, hogy globálisan az öt között négy, a tíz között pedig öt Samsung okostelefon áll, tehát a koreai gyártó erőfölénye itt is megkérdőjelezhetetlen. Az év első félévében a világ legnépszerűbb mobilja meglepő módon a nálunk nem forgalmazott Galaxy Note 5 volt.



Az okosceruzás csúcstelefont a Galaxy S6-duó, valamint a Galaxy S7 követte, az ötödik helyre pedig befért az első nem Samsung által gyártott készülék, a Xiaomi Redmi Note 3. A következő öt helyen egy Samsung, két Meizu, egy LeEco, valamint egy LG osztozik, tehát kizárólag ázsiai brandek kerültek be az összeállításba. Az Egyesült Államokban sem különbözik sokban a helyzet, ott szintén hat Samsung készülék mellett három Nexus, valamint a OnePlus fért bele az első tízbe.
Kattints ide  ➜

A Google kivégezte az SHA‑1 hash algoritmust
Ezen a területen az Apple iOS magasan veri az Androidot
Milliárdos üzlet a vállalati felhasználók megtévesztése
Újabb fotók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S8‑ról
Felkapott témák
Brutálisan magas áron érkezhet a Samsung Galaxy S8
Trump egy Samsung Galaxy S3-mal veszélyezteti az egész világ biztonságát
Kiderült, hogy mi lesz az Android 8.0 neve
PC-t varázsol a telefonunkból a Remix Singularity
Újabb fotók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S8-ról
Jön a Snapchat-okostelefon
Állásajánlatok
UX/UI designer
IT Alkalmazás Menedzser
SAP BI/BOBJ Consultant
Agile Front End Developer - VOC00029J
Marketing Coordinator
MES Programmer
German Speaking Service Desk Representative