19 088
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N6599/botnet_of_things.jpg

Botnet of Things ‑ Új nagymenő a kiberháborúban

A múlthét folyamán a közismert hacker-újságíró, Brian Kerbs weboldalát ismeretlen elkövetők sikeresen túlterhelték egy elosztott túlterheléses támadással. Ez első olvasatra még nem is lenne nagy dolog, hiszen ilyen bárkivel előfordulhat, de az eset mögött egy olyan jelenség áll, amivel eddig még nem találkoztunk. A DDoS-támadást ugyanis nem zombi-számítógépekkel hajtották végre, hanem internetes kütyükből (Internet of Things, IoT) felépülő, mintegy 1,5 millió eszközből álló hálózattal.

A Level 3 Communications szerint a botnet többnyire internetre kötött kamerákból áll – a támadók ezen készülékek biztonsági és konfigurációs hiányosságait használták ki az eltérítéshez és a hálózat felépítéséhez. Az oldalt védő Akamai szerint a művelet során a hálózati forgalom esetenként a 665 Gbps-ot is elérte, amivel minden idők legnagyobb támadásává vált.

Dale Drew, a Level 3 Communications biztonsági vezetője szerint a botnet még most is támadja a weboldalt, körülbelül 1,2 millió eszközzel az 1,5 millióból. A kamerák többségét az amerikai DAHUA Technology gyártotta, a támadók pedig rájöttek, hogy a készülékek online elérhető kezelőfelületeinek bejelentkezőjében a cég egy olyan biztonsági hibát vétett, aminek kihasználásával átvehető a rajtuk futó Linux rendszer feletti irányítás.

Forrás: Motherboard, KerbsOnSecurity, Twitter

Huawei P10 okostelefon teszt – Fontolva haladó
APFS – Megérkezett az Apple új fájlrendszere
Több mint 1 millió forintba kerülhetnek az Apple új számítógépei
Attyauristen! Leállt a Startlap Játékok!
Felkapott témák
Osszad meg, és adunk egy iPhone-t!
Megérkezett és letölthető az Android 8.0
Huawei P10 okostelefon teszt – Fontolva haladó
Ez volt 2016 legnépszerűbb okostelefonja
iPhone-on sem elképzelhetetlen a „gyárilag telepített” kémszoftver
Áprilistól kapható a Tesla napelemes cserepe
Állásajánlatok
Reporting expert
Minőségbiztosítási munkatárs Referenciaszám: PJ5291
Végeselem szimulációs mérnök - szilárdságtani és élettartam-számítás motor/karosszéria
Senior Test Engineer
Account Lead - VOC0002K0
Manufacturing System Analyst – Ipar 4.0 TESK-6646-17
Benchmarking Engineer