19 996
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Megint kií­rtak egy 25 milliárdos Mircosoft‑tendert (megint csak az MS győzhet)

2009.01.16. 20.53
Úra elindí­tott egy 25 milliárdos "Microsoft vagy azzal egyenértékű" szoftverbeszerzési tendert a magyar állam, egyelőre nem tudni, miért. Pontosan egy évvel a hasonló tartalomra és összegre kií­rt pályázat megjelentetése után a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság megint a szoftvercég nevével keres licencek szállí­tására, bőví­tésére, cseréjére vállalkozó céget. A KSZF 2008-as pályázatát éppen a cégnév használata miatt a bí­róságon támadta meg a Gazdasági Versenyhivatal.

Ahogy mondani szokás, a történelem megismétli önmagát. A Központi Szolgáltató Főigazgatóság idén is el szeretne költeni az adófizetők pénzéből úabb 25 milliárdot Microsoft vagy azzal egyenértékű + Novelles közigazgatási illetve oktatási intézményi licenckonstrukciók alkalmazásával a korábban beszerzett szoftverlicencek bőví­tésére, kiegészí­tésére, meghosszabbí­tására, verzió-követésére, cseréjére, valamint ú szoftverlicencek beszerzésére.

Hogy a fentiek pontosan mit takarnak, tehát mire költ megint az állam, arról fogalmunk sincsen (már azért sem, mert eddig nem voltak hajlandók nyilatkozni). Csak annyit tudunk biztosra, hogy a tavalyi év mintájára szinte kizárt a Microsoft veresége és hogy emiatt nagyon sok cég fog úra pereskedni, mivel már azzal ki vannak zárva a versenyből, hogy nem Microsoft-os termékeket szállí­tanak. A tender megfogalmazása sokaknak felháborí­tó és sokan gondolják úgy, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nincsen tisztában a versenysemlegesség fogalmával. Mások viszont azt az elvet vallják, hogy manapság még nincsenek olyan szoftverek, amik leválthatnák a Microsoft termékeit. Be kell vallanunk, hogy nem a két tábor és az sem biztos, hogy a józan ész fogja eldönteni, hogy ki kapja ezt a csillagászati összeget.

Várjuk a folytatást...

Kapcsolódó cikk: index.hu

A legfontosabb dolog, ami NEM hangzott el a Google I/O konferencián
Már a feliratok is rejthetnek támadó kódokat
EternalRocks – A WannaCry elbújhat mellette
Kiszivárgott a OnePlus 5 hátlapja
Felkapott témák
Ingyen visszaállíthatóak a WannaCry által túszul ejtett fájlok
A Chrome OS Androidja frissebb lesz, mint maga az Android
Xtorm Evoke 10000 mAh napelemes powerbank teszt
Teljesen fizetős lett az Apple Music
Backdoort rejtett a Google Playből letöltött Android app
SambaCry – Linuxra is jöhetnek a WannaCry-szerű zsarolóvírusok
Állásajánlatok
Anyagvizsgáló mérnök – Minőségbiztosítás, Anyagvizsgáló labor
Online marketing manager
Beszállítói minőségbiztosítási mérnök
Vevői kapcsolattartó minőségbiztosítási mérnök
User Experience Manager - VOC0002BQ
ARIS System Specialist - 000000175278
Architect TESK-6680-17