Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N6804/developer.jpg

Felelősségre vonnák a hanyag szoftverfejlesztőket Németországban

2017.03.23. 13.18
A német kormánypárti CDU/CSU szövetség egy olyan szabályozás bevezetését tervezi, ami a programok készítőit felelőssé tenne a szoftvereikben felfedezett hibák, illetve az azok miatt keletkezett károk miatt – írja a prog.hu

A javaslatot benyújtó Thomas Jarzombek szerint a szoftverfejlesztők és a szoftvergyártó cégek az utóbbi időben hanyaggá és felelőtlenné váltak, szoftvereiket pedig gyakran hibáktól hemzsegve publikálták, veszélyeztetve a felhasználók adatainak (esetenként pedig testi épségének) biztonságát.

Úgy gondolom, hogy az nem megengedhető, hogy ha egy programkód részben rosszul konfigurálva, rendetlenül került megírásra, akkor csak azért, mert esetében egy szoftverről van szó, ne kelljen felelősséget vállalni érte” – magyarázza Arne Schönbohm, a BSI elnöke.

Persze a törvényjavaslat nem büntetne minden hibáért, hiszen akkor az egész piac lehúzhatná a rolót. Elvileg csak olyan esetekben alkalmaznák a felelősségre vonást, ha a fejlesztő már a publikáláskor tisztában volt a (szoftver)termék hibáival, ennek ellenére mégsem javította azokat.

Ugyanakkor több szakmabeli adott hangot az aggodalmának, ugyanis számos kérdés nem tisztázott az ügyben, főleg az ingyenesen használható alkalmazások különböző típusai (teljesen ingyenes, reklámokat megjelenítő, stb.) esetében.

Forrás: Prog.hu

Nem működik a Facebook Messenger az iOS 11‑en – Itt a megoldás!
A Wire titkosított csevegő 100 százalékban nyílt forráskódúvá vált
BlueBorne – Az okos cuccaink többsége súlyos sebezhetőségben érintett
Október 4‑én lesz az idei Google bemutató
Felkapott témák
Figyelem! Feltörték a CCleaner weboldalát, és vírussal fertőzték meg a szoftvert
Nem működik a Facebook Messenger az iOS 11-en – Itt a megoldás!
17 éves Windows-hiba rejtheti el a kártevőket az antivírusok elől
Rémálom tartalmat tervezni az iPhone X-re
Megérkezett a Microsoft-féle Ubuntu Linux
Megjelent az Apple iOS 11!
Állásajánlatok
Associate Consultant
PHP Frontend fejlesztő
IT Solution Architekt
IT Quality Assurance Architekt
C# Developer Performance Analyst - WinCC Monitoring
Java - Developer m/w
German speaking Reporting Specialist SQL focused - VOC0001U0