Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N6827/budapest_safary.jpg

Újra megnyílnak a legmenőbb budapesti startupok irodái

2017.04.11. 13.03
Hogy néz ki a világ egyik legnagyobb repülőjegy-keresőjének, a Skyscannernek a budapesti központja? Mit csinál egy adattudós (data scientist), aki a legkeresettebb szakemberek egyike a világon? Hogyan lehet Budapestről nyugati munkakörnyezetben és bérszinttel dolgozni? Április 20-21-én bemutatkoznak az új technológiára épült sikeres vállalkozások. Közel 200 cég irodája nyílik meg diákok, álláskeresők, váltásra kész szakemberek, szülők és az innovációra kíváncsiak előtt a Budapest Safary rendezvény keretében a főváros különböző pontjain.

Nem egy átlagos konferenciát, hanem két napos hatalmas startup fesztivált csinálunk a városból 300 programmal több ezer résztvevővel. Reggelik, irodatúrák, kötetlen szakmai beszélgetések a munkatársakkal, képzések, előadások, workshopok és este bulik vezetnek be ebbe a világba. Aki ügyes, akár új állással is távozhat vagy láthatja, merre érdemes képeznie magát, melyek lesznek a jövő keresett szakmái” – mondja az előkészületekről Kovács Péter főszervező.


Kikkel lehet találkozni?



A prezentációs szoftverével a világpiacra betört Prezi neve széles körben ismert. Ám egy sor más befutott startup eddig nem kapott akkora nyilvánosságot. Pedig összesen több ezer új munkatársat keresnek és nyugati munkakörülményeket kínálnak nemzetközi csapattal.

A Budapesten indult Distinctiont például a vezető online repülőjegy-keresője, a Skyscanner vásárolta fel. A szintén magyar alapítású LogMeIn idén már 1 milliárd dolláros forgalmú cég lehet. Az Emarsys felhő alapú marketing szoftverével vezető szereplő a piacon. A Bitrise bekerült a startupvilág élvonalát képviselő Y Combinator három hónapos inkubációs programjába.


Bárki felépítheti magát egy új szakmában



A szervezők igyekeznek megkönnyíteni résztvevők dolgát és 13 tematikus útvonalat kínálnak, hogy mindenki a számára legérdekesebb cégek életébe nézhessen bele, vagy a legfontosabb szakemberek előadásait hallgathassa meg. Kovács Péter elmondta, hogy az informatikusokon kívül egy sor más terület – marketing, értékesítés, oktatás, kommunikáció, gasztronómia, életmód-tanácsadás stb. – újdonságai megjelennek.

Azt akarjuk megmutatni, hogy az új technológiák kiaknázásával bárki felépítheti magát, üzletét és ezzel megváltoztathatja az életét életkortól függetlenül. Például meg lehet ismerkedni digitális nomádokkal, akik a világot bejárva dolgoznak más és más közösségi irodából online marketingesként vagy projektmenedzserként” – fogalmaz a szervező.

Kiderül az is, milyen technikákkal tűnhet ki az ember a közösségi médiában, mi a hatékony időmenedzsment titka vagy hogyan lehet eljutni a semmiből a startup koncepcióig 90 nap alatt.
Bővebb információ a Budapest Safary weboldalán érhető el:

http://budapestsafary.com


Mi az a Budapest Safary?



Berlinből 2012-ben indult kezdeményezés, melynek célja a startup világ megismertetése a szélesebb közönséggel illetve a piaci szereplők közötti kapcsolatok bővítése. A cégek egy vagy két napra kinyitják kapuikat az érdeklődők előtt, és programokat szerveznek szakmabelieknek, potenciális befektetőknek, álláskeresőknek, pályaválasztás előtt állóknak. A Budapest Safary-t eddig Európa több mint tíz városában rendezték meg Párizstól Athénig. Budapesten tavaly tartották az első ilyen eseményt közel 3 ezer résztvevővel.