Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N6921/iphone_x_idrop_news_1_1_cfbn.jpg

Rengeteg titok derült ki az új iPhone‑ról!

2017.09.09. 16.10
Szeptember 12-én lesz a hivatalos bemutató, és ahogy az szokás mostanra, a dátum közeledtével szaporodnak a jubileumi iPhone-ról szóló információmorzsák is.

Nagyjából 20 forrás által megszellőztetett információkat gyűjtök most Nektek egybe!




Név



Egy norvég csapatnak „véletlenül” kiküldtek egy új iPhone dobozt, ami elég hivatalosnak nézett ki. Ezen mindenhol az iPhone X felirat díszelgett, iPhone 8 sehol. Szóval úgy tűnik az elnevezésben is megmutatják, hogy aztán most már igazán új iPhone-t kap a nép. Az iPhone X híresztelést Evan Blass is (félig) megerősítette, ráadásul logikus is az első iPhone bemutatásának 10. évfordulója miatt, hiszen római számmal a 10-et az X jelöli.


Touch ID vs. Face ID



Úgy tűnik az Apple mindent feltesz az arcérzékelőre. Gyaníthatóan az ujjlenyomatolvasó ideje lejárt. Belsős dokumentumok szivárogtak ki, amik az arcérzékelő felépítését mutatják:



Az előlapi kamerával együtt összesen négy szenzort kapunk, ami az arcunkat hivatott felismerni, plusz egy ötödik kis lukacskát is, ami egy speciálisan „struktúrált” fényt fog az arcunkba tolni a felismerhetőség kedvéért.

Hasonlóan fogjuk megtanítani az iPhone-t az arcunk felismerésére, mint anno az ujjlenyomatunknál. Magunk elé tartjuk a telefont aztán jobbra-balra meg fel-le bólogatunk, mint egy jó Damien Marley koncerten.


Blinkfaktor



Az előlapi fejlett arcérzékelésnek adtak egy további funkciót is, amivel kapcsolatban már most érezzük, hogy 2018-ban minden tinédzser ezt fogja tolni:

Az arckifejezésünket emojikba költöztetik, így amilyen pofát vágsz te, olyan pofát fog vágni a kaki emoji is, amit elájmesszidzselsz a haverodnak. Hogy ezt megvalósítsák, egész komoly technológiákat szólított hadba a fejlesztő brigád. Nézzétek meg az alábbi kiszivárgott ábrát arról, hogy milyen részletesen monitorozza az arcot a telefon és hány különböző ponton ismeri fel a mozgást:






Kamera



A kamera képességeit úgy tűnik elsősorban szoftveresen és a feldolgozó ISP-nél fejlesztették. A húzó funkció a 4K videó 60fps-el lesz. Ez 450 MB-os kódolással fog menni, azaz hatalmas adagokat hasít majd ki a belső memóriából. A másik oldalon FullHD videó rögzítést találunk 240fps-el.

Újratervezik a Portré módot is, különböző megvilágításokat tesznek a telefonba. Lesz itt Stúdióvaku, Színpadi fény, Kontúrozás és „természetes fény” megvilágítás is. Az nem világos egyelőre, hogy ezeket a kamera vakujával akarják elérni, a kijelző fényével, vagy szoftveresen, esetleg ezek kombinációjával. Ez a funkció feltételezhetően csak bemutatásra kerül, és mint az első portré mód esetében is, csak később egy szoftverfrissítéssel érkezik meg.

A cikk lentebb folytatódik...


Képernyő



Úgy tűnik, végre megkapjuk az AMOLED kijelzőt az iPhone-ba is. Legalábbis erről árulkodnak az iOS 11 Gold Master verziójába beágyazott háttérképek. Hiszen mi másért lenne ennyi fekete a kijelzőn, mintsem hogy az organikus kijelző előnyeit mutassa be. A felbontás is nő picit: 1125×2436 pixel. Ezen kívül megkapjuk az iPad Próban megismert truetone kijelzőt, azaz egy előlapi fényhőmérséklet-szenzor automatikusan kalibrálni fogja a kijelzőnk színeit, hogy azok mindig a legjobban nézzenek ki, adott körülmények közt.


Gyanúsan sok a fekete a retróapple szivárvány körül



Gombkiosztás



Az alábbi képen az S.O.S. mód aktiválását mutatják be nekünk, ezzel együtt kiszivárogtatva a gombkiosztást is. Jobb oldalon lesz a bekapcsoló, bal oldalon a hangerő gombpáros.




Új AirPods



Kisebbre tervezték a vezeték nélküli fülesük új verzióját is, ráadásul a töltést jelző lámpa most a tiktak külső részére került, így már annak kinyitása nélkül is meg tudjuk nézni, hogy állnak a füleseink akksival.



Mit szólsz a rengeteg újdonsághoz? Szerinted ez legitimálja a suttogott 400 000 forintos árat?

HOMTOM S8 akciós okostelefon
Így néz ki Elon Musk űrruhája
A Motorola után a HTC is a Google‑é lehet
Bashware – Linuxos kártevők támadhatják a Windows 10‑et
Felkapott témák
Figyelem! Feltörték a CCleaner weboldalát, és vírussal fertőzték meg a szoftvert
A legnagyobb torrentoldal kriptopénzt bányásztat a látogatók gépével
Mégsem történt baki az iPhone X bemutatóján?
17 éves Windows-hiba rejtheti el a kártevőket az antivírusok elől
Megjelent az Apple iOS 11!
A Google megvette a HTC-t, de csak egy kicsit
Állásajánlatok
Autóipari projektvezető
Process engineer
Marketing / Beszerzési Munkatárs
Marketing Multi-Media Design Specialist - 000000193190
Beszállítói minőségügyi mérnök SQA
Operátor
MSSQL and IIS L2/L3 System administrator