Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga
/ContentUploads/N6950/iphone_x.jpg

Idén valószínűleg már nem lesz iPhone X‑ed

2017.10.13. 09.54
Pont egy hete írtuk meg, hogy iparági értesülések szerint az Apple nagy bajban van a jubileumi iPhone gyártásával, ugyanis a gyártószalagról legördülő daraboknak csupán 10 százaléka eladható, a 90 százalékuk selejtes. Most pontosabb számokat kaptunk a Rosenblatt Securitiesnek és a közismert Nikkeinek köszönhetően.

Azt már korábban is tudtuk, hogy az Apple 10. évfordulós készülékéből csupán napi 10 ezer darabot képesek összerakni (jól) az almás vállalatnak dolgozó gyártók. Állítólag most ezen sikerült jelentősen javítani, de még a jelenleg gyártott heti 400 ezer darab sem elegendő ahhoz, hogy kielégítsék a karácsonyi keresletet, ugyanis már az előrendelések is sokmilliós nagyságrendben várhatóak.

A Nikkei szerint a legnagyobb problémát a Face ID-t azonosítást biztosító TrueDepth kamera korlátozott kapacitású gyártása okozza – ez az a kamera, amit azért vezetett be az Apple, mert a kínai gyártók által már alkalmazott, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót nem tudta jó minőségben megvalósítani..

Úgy tűnik, hogy csak az Apple nem gondolt bele abba, milyen problémák származhatnak abból, ha a gyártási erőforrásokat olyan modellek (iPhone 8 és 8 Plus) kiadására pazarolja, amikre az iPhone X mellett jóval korlátozottabb érdeklődés mutatkozik.

Forrás: 9to5mac
Összes hozzászólás