Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
/ContentUploads/N6997/microsoft_windows_10_s.jpg

Alig mutatta be, a Microsoft máris leállítja a Windows 10 S értékesítését

2018.02.04. 15.11
A thurrott.com szerzője, Brad Sams írta meg a hírt, miszerint a Microsoft leállítja a tavaly májusban bemutatott Windows 10 S külön termékként való értékesítését. Bár a lépés meglehetősen gyorsan jött, a legfrissebb microsoftos értesülések alapján egyáltalán nem lepődhetünk meg rajta.

Úgy tűnik, a Microsoft hamar belátta, hogy a legfrissebb fejlesztési irányába nem igazán passzol bele a Windows RT utódjának szánt Windows 10 S, ami kizárólag a Windows Store alkalmazásainak futtatására volt használható, a mobil operációs rendszerekéhez hasonló korlátozott szellemben. Az elképzelés egyes élethelyzetekben bizonyára megállná a helyét, legalábbis akkor, ha a Windows Store áruház rendelkezne azokkal az alkalmazásokkal, amikkel ki lehet elégíteni a célközönség (például közoktatás) igényeit.



Hivatalos információval nem rendelkezünk arról, hogy a vállalat miért döntött a leállítás mellett, de az már szinte biztos, hogy a jövőben a Microsoft ugyanazokra a moduláris Windows-alapokra kívánja helyezni az összes operációs rendszerét – gondolva itt az okostelefonokra, az XBoxra és a HoloLensre is – így elképzelhető, hogy ezzel próbálják megelőzni az egyedi termékek elburjánzását.

A Windows 10 S viszont „nem vész el, csak átalakul”, hogy a hagyományos Windows-terjesztések funkciójává váljon és Windows 10 Pro in S Mode, vagy Windows 10 Home in S Mode formájában kerüljön előtelepítésre a forgalmazott gépeken. Akinek pedig problémát jelent a korlátozás, ingyen frissítheti operációs rendszerét a korlátozás nélküli állapotra.
Összes hozzászólás