Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
/ContentUploads/N7007/sim_card.jpg

Hamarosan már SIM‑kártya sem lesz az okostelefonokban

2018.03.03. 11.48
Manapság már minden okostelefon dobozában megtalálható a kis fém kellék, ami elengedhetetlen a SIM-kártya behelyezéséhez: a SIM-tű. Ezzel nyithatjuk ki a készülékünk oldalán található tálcát (mert hát az okostelefonokat már nem lehet szétszedni), ahová a memóriakártya vagy egy másik SIM mellé helyezhetjük az azonosító plasztikunkat. Idővel egyre kisebbek és kisebbek lettek a kártyák, mára pedig már csak az integrált áramkör maradt, a többi sallangot levágtuk – holott az első azonosító még bankkártya méretű volt.

2017 őszén viszont a két nagy rivális, az Apple és a Google újdonságot hozott a területre, ugyanis az Apple Watch Series 3 és a Google Pixel 2 már egy új technológiát alkalmaz. Ez az úgynevezett eSIM (embedded = beépített, beágyazott), ami egy parányi eszköz a többi chip mellett az alaplapon, ezáltal bármilyen szolgáltatóhoz kapcsolódó ügyintézés szoftveresen végezhető el.

Mindamellett, hogy a tálca és a kártya gyakorlatilag már felesleges, már nem kell ellátogatnunk az operátorunkhoz, hisz minden elvégezhető online, egyszerűen. Egyetlen hátránya viszont, hogy még kiforratlan, nem sok hálózat engedélyezi ezt a módot.

Mivel minden milliméter számít a gyártóknak, a mérnökök megpróbálnak olyan megoldásokat alkalmazni, amelyekkel több helyet szabadíthatnak fel a keskeny készülékekben. Ennek a szemléletnek először a jack csatlakozó esett áldozatául, a következőkben pedig a SIM-kártya fog.



Az eSIM technológiáját alkalmazva az ARM most bejelentette az iSIM (integrált) névre keresztelt megoldását. Az elv ugyanaz, mint az említett eSIM esetében, csupán máshová kerül a komponens: magába a rendszerchipbe. A cég elmondása szerint nem fog több helyet foglalni, mint a négyzetmilliméter törtrésze, így marad hely másra: nagyobb akkumulátorra, több RAM kapacitásra, vagy csak keskenyebb telefonok kialakítására.

Az ARM már el is küldte a vázlatokat a partnereinek és reméli, hogy év végére már sikerül megépíteni egy ilyen technológiát alkalmazó chipet. Azt, hogy mikorra várhatunk egy ilyen készüléket, még kérdéses, de érdemes követni a híreket az elkövetkező 1-2 évben.
Összes hozzászólás