Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga
/ContentUploads/N7030/mark_zuckerberg_facebook.jpg

A terroristáknak terrorista ismerősöket ajánlott a Facebook

2018.05.06. 10.13
Bizonyára mindenki találkozott már a Facebookon a jelenséggel, amikor a rendszer nulla vagy egy közös ismerőssel kapcsolatban álló idegeneket ajánlott ismerősi kapcsolatra. Úgy tűnik, hogy a Facebook algoritmusa a terroristáknál elég jól működik, ugyanis mint kiderült, az álhírek terjedése és a személyes adatok jogosulatlan felhasználása mellett a gigavállalat erre sem fordított elegendő figyelmet.

A probléma összességében az, hogy a Facebook semmit sem tesz azért, hogy az ismerősöket ajánló algoritmus kiszűrje az ilyen és ehhez hasonló, kétes személyeket a rendszerből. Ennek eredményeként a Facebook a szélsőséges iszlamistáknak rendszeresen ajánlott hasonló érdeklődésű, szélsőséges iszlamista személyeket ismerősi kapcsolatra, eddig ismeretlen számosságban – írja a Telegraph.

Az ezt feldolgozó, hamarosan publikálásra kerülő tanulmány szerzője, Gregory Waters pedig odáig ment, hogy „barátságot” kötött egy szélsőséges iszlamistával, ami után a Facebook folyamatosan szintén szélsőséges iszlamista embereket ajánlott számára ismerősnek. Mivel ez az igazi szélsőségesek esetében is így történt/történik, sejteni sem lehet, hogy a Facebook hány terroristát hozott össze az évek folyamán és segítette a közös tevékenységüket.

Robert Postings, Waters kutatótársa pedig több, nem szélsőséges hírportál cikkére kattintott a Fülöp-szigeteki iszlamista felkeléssel kapcsolatban. Néhány óra múlva a javasolt ismerősök listáját elárasztották a szélsőséges iszlamisták, akikről a Facebook úgy gondolta, hasonló érdeklődésűek, tehát akár ismerősök is lehetnének.

A Facebook az emberek összekötése során véletlenül létrehozott egy olyan rendszert, ami segíti a szélsőségeseket és a terroristákat” – mondta Robert Postings.

A Facebooknak tehát már három komoly, eddig szinte semmilyen mértékben nem kontrollált területtel (problémával) kell szembenéznie:


  • Személyes adatok védelme és a felettük való jog biztosítása (lásd: Cambridge Analytica botrány)

  • Az álhírek folyamatos terjedésének megállítása

  • A terrorizmus terjedésének felszámolása a Facebookon



Az első ponttal már elkezdtek foglalkozni…

Forrás: Telegraph
Összes hozzászólás