Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Intel Atom lesz az LG okostelefonjában

2009.02.16. 20.07
Az LG Electronics másfél éven belül tervezi bemutatni első Intel Atom processzorral szerelt okostelefonját. A készüléknek egyelőre még neve sincs, de annyit már lehet tudni, hogy az Intel Moorestown mobil platformjára épül, melyben egy 45 nanométeres Atom lapul. A partnerséget az Intel és az LG a héten természetesen a Mobile World Congress keretében készül bejelenteni hivatalosan.

Az LG által tervezett MID (Mobile Internet Device) biztosan nem lesz kereskedelmi forgalomban 2010 előtt, főleg azért sem, mert az Intel Moorestown platformja is csak akkor kerül hivatalosan bevezetésre. Az Atom processzorok egyelőre leginkább netbookokban és egyéb kis méretű számí­tógépekben általánosak, de az Intel már a tavalyi évben is jelezte, hogy arra számí­tanak, idővel mindenféle mobil eszközben feltűnhet az x86 architektúra.

A teljes cikk itt olvasható.

A Microsoft Edge elvesztette minden előnyét
Kinek kell az új iMac Pro 6 millió forintért?
Fa felhőkarcolók a globális felmelegedés ellen
Pontosság: az Apple Watch az első helyen, a Samsung Gear az utolsó
Felkapott témák
Miért drágák az Apple termékei?
Így kapcsolhatod be a Harry Potter varázslatot a Facebookon
Biztonsági katasztrófa: Kiszivárgott a Windows 10 forráskódja
Mindent tudunk az 1000 eurós Samsung Galaxy Note 8-ról
Kinek kell az új iMac Pro 6 millió forintért?
Pontosság: az Apple Watch az első helyen, a Samsung Gear az utolsó
Állásajánlatok
Marketing Content Creation Specialist Copywriter - VOC0002G8
PHP fejlesztő
Rendszerteszt automatizáló mérnök
Automotive Communications Test Engineer
Data scientist
EMC Hardware Developer EMC_HW_Dev
Junior SAP tanácsadó