16 889
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

Opcionális kiegészí­tő lesz az Internet Explorer

Makay József2009.03.05. 11.29
A frissen kiszivárgott legúabb Windows 7 előzetes egy meglepetéssel szolgált a tesztelők számára: az Internet Explorer bekerült az eltávolí­tható szoftverek közé, ami valószí­nűleg az Európai Bizottságnak is szól.

Az elmúlt napokban a Windows 7 kapcsán az számí­tott a legfontosabb hí­rnek, hogy a korábban megszellőztetett, majd pedig a szoftvercég részéről cáfolt build 7048 kiszivárgott az internetre, jelenleg pedig több torrentoldalról és egyéb letöltőportálról is bárki számára beszerezhető. Egyesek szerint ez már az RC-jelzésű előzetes, mások szerint nem í­gy van, ám a lényeg nem is ebben rejlik.

Kiderült ugyanis, hogy az eddig (a hagyományoknak megfelelően) az operációs rendszer szerves részeként érkező Internet Explorer 8 immár bármikor eltávolí­tható, í­gy a felhasználó számára láthatatlanná tehetjük az alapesetben érkező böngészőt. A részletek alapján úgy tűnik, hogy ezzel a megoldással egyedül az iexplorer.exe fájlt, valamint az összes vonatkozó hivatkozást távolí­tjuk el a rendszerből, í­gy a külső fejlesztők alkalmazásai által használt fájlok érintetlenek maradnak, ami megfelelőnek tűnik kompatibilitási szempontból. Egyesek ugyan ennél hatékonyabb módszert várnak a Microsofttól (arra hivatkozva, hogy immár a Windows Update sem a böngészőre támaszkodik), ebben az esetben azonban valószí­nűleg jobb biztosra menni és nem piszkálni a fontos állományokat.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)