16 569
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 569
Kattints ide  ➜

Ami nem került be a Windows 7‑be

Makay József2009.03.25. 11.00
Steven Sinofsky, a Windows és a Windows Live Engineering Group munkáját felügyelő alelnök, a MIX09 alatt árulta el, hogy a fejlesztés különböző fázisaiban mintegy 400 eltérő koncepció közül válogathatott (amelyek kizárólag az asztali élménnyel voltak kapcsolatosak), ezek nagy része pedig végül nem került be az ú szoftverbe. A rajzokon végigfutva jól látható, hogy miként képzelték el Redmondban az ablakok, ikonok, valamint bélyegképek kényelmes kezelését az egyes időszakokban.



Megtudhattuk többek között, hogy elsőként a tálcán megjelenő bélyegképek rendszerét igyekeztek megfelelő módon kialakí­tani, mégpedig úgy, hogy az egyes ablakok kicsinyí­tett másai egymás mellett jelentek meg az alsó sorban - amely ezáltal meglehetősen nagyra duzzadt. Erre még 2006 elején kerí­tettek sort, hamarosan kiderült azonban, hogy a bélyegképeket nem igazán lehet kivenni, í­gy nem sok segí­tséget nyútanak a felhasználóknak. A második változatot 2007 februárjában próbálták ki, ez pedig mindig a teljes ablakot jelení­tette meg (a Batman-jelhez hasonló effekt kí­séretében), amikor a tálcán lévő egyes ikonokon hagytuk az egeret. Ez azonban szintén kényelmetlen volt, különösen azok számára, akik gépelés közben a képernyő alsó részén pihentetik a pointert.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
WordPress‑alapú weboldalakat használnak túlterheléles támadásokhoz
Videókból fog tanulni a mesterséges inteligencia
Gooligan és AirDroid ‑ Sok millió Android van veszélyben
A Samsung Galaxy Note 5 is megkapja az Android 7.0 Nougat frissítést
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Microsoft Surface Phone - Számítógép és okostelefon egy készülékben
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Ekkora most és ekkora lesz néhány éven belül az internet
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
Keret nélküli kijelzővel érkezik a szétcsúsztatható ZTE Nubia
Állásajánlatok
Gépészmérnök
Épületgépész-Mérnök Gyakornok
Világítástechnikai mérnök
Chief Technology Officer/IT Manager
Dutch speaking Creative Copywriter - VOC0001PX
CRM munkatárs
Tesztmérnök