18 527
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

Már az Interpol is keresi a Microsoft‑kódok tolvaját

Makay József2009.04.02. 10.20
Bár a Microsoft vezetői igyekeztek, az információ mégis kiszivárgott: a redmondi cég tegnap feljelentette egy alkalmazottját ipari kémkedésért, s a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) alig néhány órával a bejelentés után a nemzetközi bűnüldöző szervezet, az Interpol segí­tségét kérte – értesült meg nem nevezett belső forrásból a Silicon Alley Insider.

Az ipari körökhöz igen közel álló számí­tástechnikai portál úgy tudja, hogy Mary Jo Chiang, a Windows 7 Team egyik fejlesztőmérnöke hétfőn pontos időben megjelent munkahelyén, ám a munkaidő vége előtt – betegségére hivatkozva – távozott. Ez már feltűnt közvetlen főnökének, de – ismerve alkalmazottja megbí­zhatóságát – semmilyen egyéb lépést, ellenőrzést nem hajtott végre. Ám Chiang kedden nem ment be dolgozni, s a gyanakvó vezető végrehajtatta a biztonsági protokollnak megfelelő ellenőrzést. Ekkor kiderült, hogy Chiang előző nap – az ilyen esetekre beépí­tett védelmi mechanizmusokat megkerülve, vagyis hackermódszereket alkalmazva – fontos fájlokat másolt át egy hordozható adattárolóra.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Trump egy Samsung Galaxy S3‑mal veszélyezteti az egész világ biztonságát
Olcsóbbá és hatékonyabbá tették a Google ballonos internetszolgáltatását
Alto's Odyssey ‑ Jön az Adventure folytatása
Újabb fotók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S8‑ról
Felkapott témák
Brutálisan magas áron érkezhet a Samsung Galaxy S8
Trump egy Samsung Galaxy S3-mal veszélyezteti az egész világ biztonságát
Az Apple lett az első – 0,3 százalékon a Windows Mobile
Kiderült, hogy mi lesz az Android 8.0 neve
Már megint átszabják a Facebook appot
Újabb fotók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S8-ról
Állásajánlatok
HelpDesk munkatárs
SAP tesztelő Szeged
Minőségügyi mérnök
Marketing Intern m/f
Karbantartó mérnök
EMC szimulációs projekt mérnök
Lakossági termékmenedzsment munkatárs 72045