17 596
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

Június elején jön a Firefox 3.5 RC

Makay József2009.05.16. 10.30
A böngészőt fejlesztő Mozilla úgy tervezi, hogy június első hetében adja ki a Firefox 3.5 kiadásra jelölt (RC) verzióját. Amint a cég illetékes vezetője, Mike Beltzner a fejlesztői levelezőlistán bejelentette: „a kód lezárásához egy sürgető határidőt állapí­tunk meg, május 20-át”.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy jelenleg a programkódban 52 ún. blokkoló (blocker) és 12 nem blokkoló bug található. Blockernek azokat a hibákat minősí­tik, amelyek elég komolyak ahhoz, hogy indokolják egy kiadását késleltetését, az elkövetkező hetekben ezek hegesztésére koncentrálnak majd a fejlesztők. Ha minden terv szerint halad, és nem merül fel súlyos hiba, az RC június első hetében jelenik meg.

A Firefox 3.5 fejlesztése a tervezettnél jóval hosszabbra nyúlik. Az eredeti elképzelések szerint az akkor még 3.1-nek nevezett verziót 2008 végén remélték kiadni, de ezt a határidőt nem sikerült tartani, több forrás szerint az ú JavaScript-motor, a TraceMonkey hibái miatt. Az időközben bevezetett úí­tások nagy számát tükrözendő a kiadás verziószámát márciusban 3.5-re módosí­tották.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)