18 525
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

A Canonical és az Ubuntu a Computex‑en

Szapper Balázs2009.06.04. 09.10

Tegnap nyitotta meg kapuit Tajpejben a Computex show. Mint minden éven, idén is összejött a rendezvényen a PC ipar apraja-nagyja, hogy a következő generációs netbookok, notebook és a hamarosan piacra kerülő termékek fejlesztéséről beszélgessenek. A Canonical már visszatérő látogatója a kiállí­tásnak, hiszen az elmúlt években egyetlen alkalommal sem hagyta ki. Idén sem volt ez másképp és az Ubuntu mögött álló for-profit cég több bejelentést is tett a rendezvény ideje alatt.

Például bejelentette az Ubuntu Netbook Remix (UNR) Moblin v2-es verzióját, amely az Intel (illetve a The Linux Foundation) által elérhetővé tett beta kódon alapul. A szoftver egyelőre beta állapotban van, publikusan nem érhető el. A Canonical bejelentette, hogy szándékában áll majd a végleges Moblin v2-re épülő Ubuntu Netbook Remix elkészí­tése is.

A Canonical és az Intel együttműködése itt nem ért véget. Mark Shuttleworth cége bejelentette az Ubuntu Netbook Remix egy olyan változatát, amelyet kimondottan az ú Intel classmate PC-re tervezetek.

A Canonical az ipar más fontos szereplőivel is jó kapcsolatokat ápol. A cég bejelentette, hogy együttműködik a világ egyik vezető flash memória gyártójával - a SanDisk-kel - annak érdekében, hogy az Ubuntu még jobban fusson napjaink egyre szélesebb körben terjedő adathordozóján, az SSD-n.

Szintén a rendezvény ideje alatt került bejelentésre, hogy RealPlayer elérhetővé tette Real Player for Mobile Devices for Ubuntu termékét. Ez a lejátszó és codec csomag azoknak az OEM-eknek lesz elérhető, akik Ubuntu-t szállí­tanak majd az általuk összeépí­tett hardvereken.

A részletek itt olvashatók.

Az eredeti magyar hí­r a hup.hu oldalon jelent meg, trey "tollából".
Kattints ide  ➜

Olcsóbbá és hatékonyabbá tették a Google ballonos internetszolgáltatását
Blackview P2 okostelefon – Ipari méretű akkumulátorral
Újabb fotók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S8‑ról
Jön a Snapchat‑okostelefon
Felkapott témák
Brutálisan magas áron érkezhet a Samsung Galaxy S8
Trump egy Samsung Galaxy S3-mal veszélyezteti az egész világ biztonságát
Az Apple lett az első – 0,3 százalékon a Windows Mobile
Kiderült, hogy mi lesz az Android 8.0 neve
Már megint átszabják a Facebook appot
Jön a Xiaomi Mi MIX 2 - még vékonyabb kerettel
Állásajánlatok
EMC Méréstechnikai Mérnök
Junior projektvezető
Researcher
Szerelési készüléktervező mérnök
Business Operation Consultant- Telekom IT- COO&BSO/SIS
Senior Data Analytics Expert
Grafikus