16 833
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 833
Kattints ide  ➜

Linux Akadémia: végleges a program

Szapper Balázs2009.06.11. 10.49
Sokan kérdezték, hogy mi lesz a végleges program a nyári konferencián. Örömmel tudatom, hogy összeállt. Húzós lett már megint. A kezdő tanfolyam mellett (ez minden nap délelőttjét elfoglalja a kezdőknek) párhuzamosan szinte minden nap 2 db emelt szintű képzés és 1-1 konferencia előadás délelőtt és délután.

Igyekeztünk azokat az előadásokat tenni délutánra, melyen nagyobb érdeklődést várunk: a délutáni az, ahova a kezdők is beülhetnek, ahol nincs más párhuzamos program. A délelőttiekből ember legyen a talpán aki választani tud. Egy biztos: akár a virtualizáció és cluster témát, akár a tűzfalas témát választja valaki, sok hasznosat fog hallani. Az előbbi két vonulat mellett lesz még pár "kí­sérő" gyakorlat is.

Talán a legnagyobb durranás a tűzfal lesz. Kezdünk Kadlecsik Józsi előadásával az IPSetről és az IPTablesről, ezt követi egy gyakorlat, amit szintén Józsi tart. Ezután a csomagszűrők világában kikupálódott hallgatók Höltz Péter előadását hallgathatják meg a naplózásról (syslog-ng OSE), amit szintén egy gyakorlat követ. A hab a tortán Szalay Attila előadása lesz a Zorp-GPL-ről, amit két napos gyakorlat zár. Az az érzésem, hogy ez egy igen durva hét lesz annak, akit a tűzfal érdekel

Akit meg nem érdekel a tűzfal ismerkedhet a virtualizációval (Czakó Krisztián előadása és két napos gyakorlata) valamint a kisvállalati szerverek világával és a Drupal CMS telepí­tésével valamint beállí­tásával.

Nem utolsó sorban ott lesz Farkas Szilveszter, aki a Djangoról beszél, előadást hallgathatunk a SuSE Studioról, VoIP telefonközpontról, Tomka Gergő bemutatja kedvenc hálózati "csibészségeit". A BSD kedvelők pedig megismerkedhetnek a Debian kFreeBSD-vel.

A részletes program és beosztások a http://linuxakademia.hu/nyarikepzes oldalon olvashatók el.

Azt hiszem unatkozni senki sem fog.

forrás: http://hup.hu
szerző: slapic
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Már 20 millióan használják az Apple Musicot
Kigyulladt 8 darab iPhone ‑ az Apple szerint nem ők a hibásak
Akksiproblémák mutatkoznak néhány MacBook Pro notebooknál
LEAGOO M8 ‑ Elindult az egyik legolcsóbb okostelefon előrendelési időszaka
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Állásajánlatok
Termékfejlesztő mérnök
Scrum Master - Cloud & BigData Miskolc
Federation Services Specialist - Telekom IT TSI ADAM1 Budapest
Technológiafejlesztő Mérnök press-fit technológia
Vezető szoftverfejlesztő
Szolgáltatás létesítési koordinátor
Linux Operation Engineer Budapest