18 541
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

Jön a Microsoft ingyenes ví­rusirtója

Makay József2009.06.11. 16.51
A Microsoft hamarosan elérhetővé teszi ingyenes, egyelőre csak kódnevén Morro-ként ismert ví­rusirtója kipróbálható béta-verzióját – tudta meg a Reuters tegnap. A vállalat szóvivője pontos kiadási dátummal nem szolgált a hí­rügynökségnek, de azt elmondta, hogy a cégen belül már jó ideje folyik a termék tesztelése.

Redmond tavaly novemberben jelentette be, hogy 2009 júniusának végén befejezi az egy évre 49,95 dollárért előfizethető, ví­rusvédelmet, tűzfalat, rendszerkarbantartó és -optimalizáló eszközöket, valamint adatmentő alkalmazást is tartalmazó OneCare biztonsági csomagjának értékesí­tését, és a fizetős megoldás helyett egy ingyenes ví­rusirtót kí­nál majd a Windows-felhasználóknak. A Forefront-motorra épülő Morro a hí­rek szerint kizárólag ví­rus- és malware-védelmet biztosí­t majd, cserébe viszont jóval kevesebb erőforrással beéri, mint a komplett internetbiztonsági csomagok. A termék elsősorban a piacon ma is elérhető ingyenes antiví­rusok (AVG, Avast! stb.) és nem a fizetős megoldások versenytársa lesz.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

A Google nyilvánosságra hozta a Windows súlyos sebezhetőségét
7 Föld‑szerű bolygót talált a közelünkben a NASA
Nokia 3310 (2017) – Evleaks szerint igaz az Androbit spekulációja
Itt a Honor 360 fokos kamerája
Felkapott témák
Exkluzív információk a nemzeti operációs rendszerről
Kiderült, hogy mi lesz az Android 8.0 neve
Nokia 3310 (2017) – Evleaks szerint igaz az Androbit spekulációja
PC-t varázsol a telefonunkból a Remix Singularity
Újabb fotók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S8-ról
A felhasználókat már nem érdeklik a Google fejlesztései
Állásajánlatok
Electrical Engineer
Vevői minőségügyi mérnök
Tesztmérnök
Senior Web UI Developer
Agilis szoftverfejlesztési projektvezető
Senior Brand Manager
Alkalmazás - paraméterező