16 572
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 572

Azure témájú tartalmak

Linux‑fejlesztők toborzásába kezdett a Microsoft

Az androidos terjeszkedés és az Ubuntu integrálása után a Microsoft most Linux‑fejlesztők toborzásába kezdett – árulták el olyan fejlesztők, akiket a cég állásajánlattal keresett meg és akik nem melle…

Amazon vagy Google? Ki szerezte meg a Spotifyt?

A Spotify pályafutása kiváló példája annak, hogyan alakul egy sikerre született szolgáltatás sorsa az évek folyamán: Szerény kezdetekről az óriási infrastruktúráig, aminek a halandó léptékben mért erő…

Ma szűnik meg a Windows Server 2003 támogatása

A Windows‑rendszergazdák figyelmét szeretnénk felhívni, miszerint a Microsoft a mai napon befejezi a Windows Server 2003, a Windows Server 2003 R2 és a Small Business Server 2003 R2 operációs rendszer…

A Microsoft megkönnyíti a rendszergazdák munkáját

A Microsoft az idén először megrendezett Ignite Konferencián jelentette be, hogy több új terméket és szolgáltatást tesz elérhetővé az új Windows 10‑ben, a…

Microsoft Tech Days Online 2013

November első hetében, szerdától (2013.11.06.) „látogatható” a Microsoft őszi Tech Days Online rendezvénye. A regisztráció ingyenes és még egy nyereményjátékkal is megpróbálják az érdeklődőket elcsábí…

A SUSE a legszélesebb körben elérhető vállalati Linux platform a felhőben

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a SUSE Linux Enterprise Server már több mint húsz globális felhőszolgáltató kínálatában szerepel, így a platform világszerte több mint…

A Microsoft már Linuxot is futtat

A Microsoft sem mehet szembe a józan ésszel minden esetben, így az utóbbi időben egyre többet hallhatunk a cég és a Linux alapú rendszerek kapcsolatáról. Ezúttal a felhőszolgáltatása révén biztosít Li…

A Linuxos után itt a torrentes incidens

Újabban alig írunk meg egy biztonsági incidensről szóló cikket, már kezdhetjük a következőt. Ezúttal a torrentvilág kapott egy pofont.

Cloud Computing ‑ Microsoft Windows Azure

Az utóbbi időben itt az egyetemen (BME) egyre többet találkoztam Windows Azure‑os reklámplakátokkal. Megmondom őszintén, hogy a hatalmas Windows logó nem nagyon ösztönzött arra, hogy megjelenjek egy…

Windows Azure néven érkezik a Microsoft cloud‑platformja

A Los Angelesben zajló Professional Developers Conference 2008 rendezvényen a Microsoft fellebbentette a fátylat "cloud operációs rendszeréről", illetve az erre épülő szolgáltatásokról. A ko…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A nem eredeti Apple‑töltők 99 százaléka veszélyes
A Huawei Mate 9 december elejétől Magyarországon is elérhető
Benjamin minden videójában 4 órán át ül és mosolyog
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Microsoft Surface Phone - Számítógép és okostelefon egy készülékben
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
Keret nélküli kijelzővel érkezik a szétcsúsztatható ZTE Nubia
Állásajánlatok
Junior Frontend Java Developer
Technical developer
C++ Qt Developer
C++ fejlesztő
Szoftvertesztelő Budapest
UI Developer
Tesztelő gyakornok