17 804
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film

Android N témájú tartalmak

Huawei P9 ‑ Android 7.0 Nougat és EMUI 5.0 frissítés

A Huawei P9 okostelefonok tulajdonosai kezdhetik figyelni az értesítéseket, ugyanis a gyártó Magyarországon is elindította az Android 7.0 Nougat operációs rendszer és az EMUI 5.0 kezelőfelület kiküldé…

Kiderült, hogy mikor érkezik a következő androidos Nokia‑okostelefon

A hivatalos Nokia Mobile Facebook‑oldal egy nagyon rövid közleményben osztotta meg az internet népével, hogy az általunk is bemutatott Nokia 6 okostelefon után egy újabb bejelentés érkezik február 26‑…

Akár Magyarországra is megérkezhet az androidos Nokia 6 okostelefon

Néhány nappal ezelőtt írtunk a HMD Global első androidos okostelefonjáról, a Nokia 6‑ról, amiről kiderült, hogy hiába várják sokan, kizárólag Kínában kerül forgalmazásra. Egy kiszivárgott Bluetooth‑ta…

UMi Plus ‑ Android 7.0 Nougat frissítés

A szerkesztőségünk által is tesztelt, kifejezetten alacsony árú UMi Plus okostelefon is megkapta az Android 7.0 Nougat frissítést.A procedúra az 1,2 GB‑os csomag letöltésével és a telepített appok újr…

Az okostelefonunkkal töri fel a Wi‑Fi routert egy új Android‑malware

Kiberbiztonsági szakemberek egy új, meglehetősen egyedinek tekinthető kártevőt fedeztek fel, ami bár az androidos okostelefonokat próbálja megfertőzni, egyetlen platform sincs tőle biztonságban. A Tro…

2016‑ban az Android volt a legsebezhetőbb! Vagy mégsem?

A CVE Details idén januárban is összeállította az előző évi sebezhetőségi toplistát, amiből kiderül, mely operációs rendszerekben és szoftverekben találtak különösen sok sebezhetőséget. A lista első…

Lineage OS ‑ Megújult a CyanogenMod utódjának logója

Egy héttel ezelőtt írtunk a szomorú hírről, miszerint a közösségi fejlesztésű Android‑változat, a CyanogenMod fejlesztése akadályokba ütközött, ugyanis a Cyanogen Inc. teljesen leállította az operáció…

Súlyos problémával küzd a Nexus 6P az Android 7.0 Nougat miatt

Már több ezer Nexus 6P tulajdonos jelentett akkumulátorproblémát a Huawei által gyártott készülékkel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a hibát az Android 7.0 Nougat energiakezelésében kell keresni, ugyani…

Még csak véletlenül se telepítsétek a Super Mario Runt Androidra!

Úgy tűnik, hogy a Nintendónak sikerült megismételnie a Pokémon Go sikerét a frissen bemutatott Super Mario Runnal – méghozzá úgy, hogy kizárólag az Apple App Store‑ban tették elérhetővé a népszerű ját…

APK‑csomagok telepítése Androidra

A múltkor publikált okoslottós cikkünknél néhányan jelezték, hogy nehézségekbe ütköztek az alkalmazás Android APK telepítőcsomagjának telepítésénél. A kérdések persze jogosak, a legtöbb ember a Google…

Az Andromeda nem az Android és a Chrome OS gyermeke lesz

Még szeptemberben írtunk az akkor felbukkanó hírről, ami szerint 2017 nyarán érkezik a Google új operációs rendszere, az Andromeda. A napokban pedig egy újabb hírben számoltunk be arról a lehetőségről…

Nagyon olcsók lesznek az androidos Nokia okostelefonok

Rendszeres olvasóink már tudják, hogy a Nokia márkanév mobilpiaci visszatérése már hivatalosan is megerősítésre került, viszont a névhasználati jog a finn HMD Global kezében van, tehát 2017‑ben már ne…

Leállítják az Android fejlesztését?

David Ruddock, az Android Police egyik szerzője közzétett egy poénnak szánt tweetet, miszerint elképzelhető, hogy a Google már nem fogja az Android 8.0‑t kiadni – utalva arra, hogy a vállalat jelenleg…

Megérkezett az Android 7.0 Nougat a Huawei P9‑re és a Huawei Mate 8‑ra

Ahogy arról már korábban is hallani lehetett, a Huawei még idén megkezdi a legújabb felső kategóriás telefonjainak Android 7.0 Nougat frissítését. A tegnapi nap során Kínában elérhetővé vált a rendsze…

Az Android 7.0 Nougat lesz az UMi karácsonyi ajándéka

December 24‑én az UMi is beszáll a családi ajándékozási procedúrába, ugyanis a vállalat aznap küldi ki az Android 7.0 Nougat frissítést az UMi Plus, az UMi Max és az UMi Super okostelefonokra. – A fel…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)