19 402
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Apple OS X témájú tartalmak

Az Android a legelterjedtebb operációs rendszer a világon

Alig egy hónapja írtunk arról, hogy az Android lassacskán a Windowsnál is népszerűbb és elterjedtebb operációs rendszerré válik. Nos, úgy tűnik ez a nap is elérkezett és a Google operációs rendszere…

Ez volt 2016 legnépszerűbb okostelefonja

Megjelent az IHS Markit legújabb statisztikája, amiben azt vizsgálták, hogy melyik okostelefontípusból adtak el a legtöbbet a 2016‑os évben. Ugyanakkor a várakozásokkal ellentétben nem a Samsung Galax…

macOS vs. Windows

Már csak egyet kell aludnunk az Apple következő nagy eseményéig, ahol bemutatkozik a várva várt iPhone 7. Emellett nagy esélye van annak is, hogy a cupertinóiak bemutatják a macOS Sierra asztali operá…

Mesterséges intelligenciával szépíti a fotóinkat a Microsoft Pix

A nagy sikerű Hyperlapse alkalmazás után újabb fejlett képalkotásra kihegyezett alkalmazást mutatott be a Microsoft iOS platformra. Ezúttal azonban a videók helyett a fotókra került a hangsúly…

Ez történik az iPhone‑nal, ha mágnest rakunk a közelébe

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor a képcsöves televíziók és monitorok mellé elhelyezett hangszórók eltorzították és elszínezték a megjelenített képet? A legtöbb ember bizonyára valami ilyesmire…

Fejetlenség van az Apple OS X új neve körül?

Több mint két héttel ezelőtt közöltük a hírt, miszerint az OS X fejlesztői előzetesének egyik rendszerfájljának nevében megjelent a „macOS” elnevezés, amiről logikusan feltételezhető, hogy az operáció…

macOS ‑ Az Apple átnevezi az OS X operációs rendszert

Az OS X 10.11.4 rendszerfájljai között felfedeztek egy FUFlightViewController_macOS.nib névre hallgató fájlt, ami arra enged következtetni, hogy az Apple végre átnevezi a nevével fekete báránynak szám…

Az Apple OS X, a Google Chrome és a Microsoft Edge is elbukott a hackerversenyen

A Pwn2Own 2016 hackerverseny második napja is kifejezetten izgalmasnak bizonyult. Bár a Linux platform és a Firefox böngésző feltörésére „sajnos” ezúttal sem láttunk példát, az egyik csapatnak sikerül…

Itt követheted élőben az Apple ma esti bejelentéseit

Az Apple magyar idő szerint ma este 6‑kor mutatja be az új iPad Pro tabletet, néhány új Apple Watch óraszíjat és a rejtélyes iPhone SE okostelefont, ami valahol félúton lesz az iPhone 5S és a 6S közöt…

Már az Apple felhasználók sincsenek akkora biztonságban

A ransomware az internetes kártevők egyik legrosszabb fajtája, hiszen titkosítja a számítógépen megtalálható személyes fájlokat és ha a baj már megtörtént, csak váltságdíj fizetése ellenében szerezhet…

A legsérülékenyebb vállalat és operációs rendszer 2015‑ben

Bár a Microsoft korábban minden évben elnyerte az „év legsérülékenyebb vállalata” címet, 2010‑től valami nagyon megváltozott: A hatalmas szoftverpalettával rendelkező cég több esetben még a dobogóra…

Mac OS 7.5.5 futtatása iPad Air 2 tableten

A közismert youtuber, Hacking Jules úgy döntött, hogy ezúttal a 19 évvel ezelőtt kiadott Mac OS 7.5.5 operációs rendszert fogja futtatni a viszonylag újnak tekinthető iPad Air 2 tabletjén. Ehhez elősz…

Kritikus sebezhetőséget találtak az Apple OS X operációs rendszerben

Antoine Vincent Jebara és Raja Rahbani olyan sebezhetőségre bukkant az Apple (asztali) operációs rendszerében, aminek segítségével megszerezhetőek a felhasználó „kulcstartóban” tárolt adatai, tehát lé…

Tinédzser fedezett fel sérülékenységeket az Apple rendszerében

Az elmúlt fél‑egy évben az összes operációs rendszerről kiderült, hogy még mindig komoly problémákkal küzd biztonság terén. Persze továbbra is vannak koncepcionális különbségek, de mindenképpen sok mí…

Thunderstrike 2 ‑ Komoly vírus terjedhet a MacBookok között

Biztonsági kutatók olyan sérülékenységeket találtak a MacBookok Thunderbolt vezérlőjében, aminek segítségével az Apple számítógépeinek firmware chipje is megfertőzhető. A kutatók egy példavírust is ki…
+ Tovább