Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga

PPA témájú tartalmak

Hoppá! A Huawei több telefont ad el, mint az Apple

Júniusban és júliusban is több Huawei telefon talált gazdára, mint iPhone. Nyilván az Apple fanatikusai már kuporgatják a nyugdíjtartalékaikat, hogy a rekord‑drágának beharangozott új iPhone‑t megvehe…

Hoppá! A Bitcoin értékesebb volt az aranynál!

Csütörtöki zárásakor a tőzsdén egy Bitcoin 1268 dollárt ért, míg az arany 1233 dolláron állt, unciaként. Érdekes perspektívába helyezi a kriptovalutát ez a tény, hiszen eddig az arany volt az egyik le…

MWC2016: Megtapogattuk az Acer számítógéppé alakítható mobilját

Az Acer még januárban mutatta be a Liquid Jade Primo okostelefont, azonban mivel a Consumer Electronics Shown nem voltunk kinn, ezért a Mobile World Congress szakkiállításon tudtuk csak megtapogatni…

Újabb képpáron az első igazi androidos Nokia, a C1

Már biztosan lehetünk abban, hogy a Nokia 2016 elején egy új, androidos okostelefonnal tér vissza a piacra, ugyanis az elmúlt napokban már nem ez az első kiszivárgás, ami a finn gyártó logójával felvé…

A Windows.old mappa eltávolítása

Windows‑rendszerfrissítéskor egy új Windows mappa jön létre a C meghajtón, a korábbi mappa pedig Windows.old néven kerül archiválásra. Meglehetősen nagy helyet foglal és helyes működés esetén nincs is…

Újabb képpáron a HTC One M8 for Windows

Legutóbb majdnem egy hete írtunk a Windows Phone új királyáról, a HTC One M8 for Windows Phone‑ról, amelyről egy újabb sajtófotó szivárgott ki, két nappal az augusztus 19‑én megtartásra kerülő bemutat…

Popcorn Time Ubuntu/Debian PPA

A Web Upd8 jóvoltából mostantól PPA segítségével is telepíthetjük a Popcorn Time „torrentkölcsönzőt”. A program amúgy most frissült a 0.3.1‑es verzióra, mellyel jó néhány hibajavítás is érkezett. A PP…

Fájlok és mappák szinkronizálása számítógépek között felhő nélkül

Ha több eszközön dolgozunk, elengedhetetlen a munka tárgyát képező fájlok vagy mappák frissen tartása. Ehhez nem feltétlenül szükséges egy felhő szolgáltatás igénybevétele, más módszerekkel is megoldh…

Feketelistára kerülhet a sérülékeny honlappal rendelkező cégek domainje

A hazai kibertérben egyre gyakrabban kerülnek fel különböző vállalatok domainjei feketelistára, miközben ezt semmi nem indokolja. Ennek eredményeképpen a vállalat által küldött e‑mailek spamként jelen…

#opPatrol ‑ Támadás az olajcégek ellen

Az Anonymous legfrissebb terve, hogy terheléses támadással egy vagy több olajipari céget is megtámad. A támadás az #opPatrol elnevezést kapta, okának pedig a fekete aranyat említették. A szervezők Isz…

openSUSE 12.1 Milestone 3

A népszerű Linux disztribúció, az openSUSE fejlesztői közzétették a jelenleg fejlesztési stádiumban lévő openSUSE 12.1 harmadik fejlesztői mérföldkövét. A következő kiadás a Milestone 4 lesz, ami augu…

A jogvédők éjjel‑nappal hazudtak a kalózkodásról

Évek óta zajlik az a vita, ami az internetes kalózkodás gazdasági hatásairól szól, s általában olyan felméréseket olvashatni (leginkább a jogtulajdonosok megbízásából dolgozó elemzőcégektől), hogy az…
+ Tovább