16 640
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 640

Satya Nadella témájú tartalmak

Satya Nadella: A Microsoft lemaradt a mobilpiacról

„A Microsoft lemaradt a mobilpiacról, ez nem kérdés” – jelentette ki Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója. Ugyanakkor abban is biztos, hogy megtanulták a leckét, és még egyszer nem követik el az…

Apple, Microsoft, Facebook és Amazon egyetlen fotón

Ritka fotó készült Kínában egy nagyszabású találkozón, ahol a kínai vezetők mellett olyan személyek is jelen voltak, mint Tim Cook (Apple), Satya Nadella (Microsoft), Mark Zuckerberg (Facebook), Jeff…

A Cortana kicsit vicceskedett a Microsoft vezetőjével

Bizonyára van még mit finomítani a Windows 10 beszédértelmező asszisztensén, ugyanis a Cortana névre hallgató szolgáltatás egy meglehetősen nagy közönség előtt nyújtott kellemetlen másodperceket a Mic…

Komoly átszervezések indultak a Microsoftnál

Úgy tűnik, Satya Nadella nem ül a technológiai sajtótól megelőlegezett babérjain, hanem jelentős átszervezéseket hagyott jóvá és vezényel le a vállalat berkein belül, amik az alsóbb alkalmazotti réteg…

Ennyit keres a Microsoft vezetője

Bár a technológia világa már nem csupán két szoftveróriásról szól, évtizedekre visszanyúló piaci uralmuk és hatásuk a mindennapjainkra egyelőre megkérdője…

Steve Ballmer kilép a Microsoft igazgatótanácsából

Steve Ballmer tavaly augusztusban bejelentette lemondását a Microsoft vezérigazgatói posztjáról. Bár azóta is a cég igazgatótanácsának tagja, karrierjét új irányba terelte a Los Angeles Clippers kosár…

Egyetlen Windows fut majd minden készüléken?

Néhány médium szinte a világ nyolcadik csodájaként közölte olvasóival a Satya Nadella által megszellőztetett Microsoft‑törekvéseket, amiből igazából semmilyen újdonság nem derül ki egy technológiában…

Rengeteg embert rúg ki a Microsoft és az androidos Nokiáknak is vége

Satya Nadella néhány nappal hamarabb ugyan, de közzétette a vezetőség leépítési terveit. Eszerint a Microsoft összesen 18 ezer dolgozójától kíván megválni a jövőben. Első körben 13 ezer ember válik mu…

A Microsoft átalakulása

Bizonyára emlékszünk még arra a téli napra, amikor Steve Ballmert a Microsoft élére helyezték több mint 14 évvel ezelőtt. Sokan ezt a napot a Microsoft hanyatlása kezdetének tekintik, bár az örök rejt…

Steve Ballmer elhagyja a Microsoftot?

Satya Nadella színre lépése és vezérigazgatóvá választása után egyértelmű volt, hogy Steve Ballmer innentől csupán egy mellékes szereplő lesz a Microsoft életében. Mivel Nadella tanácsadója a visszaté…

Az új vezérigazgató átszervezi a Microsoftot

Ahogyan arról már korábban is részletesen beszámoltunk, Satya Nadella lett a Microsoft új vezérigazgatója, aki Bill Gates‑t és Steve Ballmert követve a harmadik CEO a cég életében. Nadellától mindenki…

Makay: Ezeket remélem a Microsoft új vezérigazgatójától

Mint az ismeretes, a Microsoft 2014. február 4‑én bejelentette legújabb vezérigazgatóját, az indiai származású Satya Nadellát. A cég hosszú és sok esetben rossz eredményeket produkáló éveket szenvedet…

Ő a Microsoft új vezérigazgatója

Néhány perccel ezelőtt a Microsoft hivatalos Facebook oldalán is közzétette, ki váltja Steve Ballmert a vezérigazgatói székben. A néhány nappal ezelőtti találgatások, miszerint a Google egyik vezetője…

A Google egyik vezetője lesz a Microsoft új vezérigazgatója? (Frissítve)

Alig két nappal ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy Satya Nadella, a Microsoft egyik embere lesz a cég következő vezérigazgatója. A SiliconAngle ezzel szemben megbízható forrásokra hivatkozva azt…

Ő lesz a Microsoft új vezérigazgatója? (Frissítve)

Több hónapnyi keresgélés, a sajtó részéről pedig találgatás után úgy néz ki, hogy megvan a Microsoft következő vezérigazgatója, aki a sokak szerint borzalmas vezetőnek számító Steve Ballmert váltja…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Videókból fog tanulni a mesterséges inteligencia
A nem eredeti Apple‑töltők 99 százaléka veszélyes
Ezek a különbségek az iPhone‑ és Android‑felhasználók között
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
A Firefox 0-day sebezhetőségével leplezik le a Tor-felhasználókat
A Sailfish OS most megelőzheti a Windows Mobile platformot
Állásajánlatok
Műszakos termelési vezető Shift Leader
Project Leader Ref: ATMO_PL
Service Desk munkatárs
C# .Net alkalmazásfejlesztő
System Administrator Budapest
Villamos szakági projekt mérnök
Technical manager