20 023
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Visual Studio témájú tartalmak

Tizen: A Microsoft .NET közösség segíti a Samsung Linux‑alapú rendszerének fejlesztését

A Samsung együttműködik a Microsofttal az olyan nyílt forráskódú projekteken, mint a .NET Core és a Xamarin.Forms. A megállapodás célja, hogy a .NET támogatás minden Tizen operációs rendszerrel rendel…

macOS‑re is megérkezett a Microsoft Visual Studio

A Microsoft idei Connect(); rendezvényén fogja bemutatni a Visual Studio fejlesztői környezetének macOS‑re szánt verzióját. Nagy lépés ez a cégtől, hiszen ez a szoftver ezidáig csak Windows operációs…

A Microsoft a legnagyobb nyílt forráskódú szereplő a GitHubon

A rengeteg híres, nyílt forráskódú fejlesztésnek otthont adó GitHub közzétett néhány érdekes statisztikát a GitHub Octoverse 2016 keretein belül. Persze van miből csemegézni, hiszen szinte minden feld…

Microsoft .NET Core 1.0 Windowsra, Linuxra és macOS‑re

A Microsoft még 2014‑ben mutatta be a .NET Core fejlesztői keretrendszert, méghozzá nyílt forráskódú terjesztési formában. A vállalat ráadásul azt is kijelentette, hogy a keretrendszert a fejlesztők…

Atom 1.8 és 1.9 beta

A GitHub bemutatta az Atom fejlesztői környezet 1.8 és 1.9 beta verziószámokkal ellátott kiadásait. Az 1.8 többségében apróbb fejlesztéseket és javításokat hoz, az 1.9 beta viszont már egy jóval nagyo…

Új csapattag turbózza fel a Sublime Textet

Legutoljára tavaly márciusban kaptunk hírt a népszerű kódszerkesztő, a Sublime Text háza tájáról. Mivel azóta már majdnem eltelt egy év, joggal hihettük volna azt is, hogy a szoftver fejlesztése leáll…

Bárki megtanulhat programozni

A PISA teszt szerint a magyar tizenévesek 60 százaléka digitális írástudatlan, szakmai szervezetek pedig arra figyelmeztetnek, hogy elégtelen tudású és kevés a programozó és az informatikus Magyarorsz…

Visual Studio Code ‑ Ingyenes fejlesztőkörnyezet Windowsra, Linuxra és OS X‑re

Alig térünk magunkhoz a Microsoft egyik bejelentésétől, máris követi a másik. Ezúttal a Visual Studio ingyenes, Windowsra, Linuxra és OS X‑re is elérhető változatát mutatták be, ami várhatóan a Sublim…

Fejlesszünk saját operációs rendszert!

Az Instructables.com weboldalon jelent meg egy rövid leírás a COSMOS (C# Open Source Managed Operating System) fejlesztői eszközkészletről, amivel minimális programozói tudás birtokában is összelegózh…

Univerzális alkalmazások Windowsra és Windows Phone‑ra

A Microsoft a BUILD 2014 konferencia keretein belül leplezte le a már korábban is megszellőztetett többplatformos megoldását, aminek segítségével a fejlesztők végre egységes alkalmazásfejlesztési lehe…

Microsoft Tech Days Online 2013

November első hetében, szerdától (2013.11.06.) „látogatható” a Microsoft őszi Tech Days Online rendezvénye. A regisztráció ingyenes és még egy nyereményjátékkal is megpróbálják az érdeklődőket elcsábí…

Windows Phone SDK 8.0

Egy új platform megjelenésekor logikus lenne, ha a hozzá tartozó fejlesztői eszközkészletet ‑ aminek függvényeit, osztályait és lehetőségeit felhasználva szoftvereket fejleszthetünk az adott rendszerr…

TypeScript ‑ A Microsoft válasza a Google Dart‑ra

A Microsoft tegnap jelentette be TypeScript nevű új programozási nyelvét, ami tulajdonképpen a JavaScript továbbgondolása, így a Google Dart nyelvének egy lehetséges alternatívája.

Qt Creator 2.5

A Nokia támogatásával fejlesztett nyílt forráskódú Qt szoftverplatform első számú fejlesztői eszköze, a Qt Creator legújabb verziója sem okozhat csalódást a C++ nyelvet preferáló fejlesztők körében…
+ Tovább
Úgy tűnik, jó lett az új Wonder Woman
A Google bemutatta az Android Gót
Élő bemutató a DJI új drónjáról
Felkapott témák
SambaCry – Linuxra is jöhetnek a WannaCry-szerű zsarolóvírusok
Leállítják a OnePlus 3T gyártását
Teljesen fizetős lett az Apple Music
Backdoort rejtett a Google Playből letöltött Android app
AV-TEST: A Kaspersky a legjobb védelmi szoftver Windows 10-re
Chrome Home – Fontos újítás került az androidos Google Chrome-ba
Állásajánlatok
Technológia fejlesztő Hideg kötéstechnológia
Marketing szakember
Rendszerszervező e-csatornák területre
Team Leader – product planning area
Online marketing / back office ügyintéző
SharePoint Fejlesztő Telekom IT TSI Budapest
IOWA fejlesztés Team manager JMK20170421HCS