16 907
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film

air témájú tartalmak

Gooligan és AirDroid ‑ Sok millió Android van veszélyben

Valószínűleg nem ez lesz az Android‑felhasználók legjobb hete, ugyanis két olyan biztonsági incidensre is fény derült, ami milliós nagyságrendben érint készülékeket. Megoldás még egyik problémára sinc…

Mégsem lesz kapható az Apple AirPods ebben a hónapban

Úgy tűnik, hogy az Apple‑nek nem csak az iPhone 7 Plus tömeggyártásával vannak problémái. A szeptemberi bemutató és az apple.com eddigi információi alapján az cég vezeték nélküli fülhallgatója, az App…

Vahana repülőautó ‑ Az Airbus titkos projektje

Talán többen is hallottatok már a szlovák Aeromobil cégről, ami alig több mint egy éve mutatta be szomorú sorsú repülő autóját. Úgy tűnik, hogy az elképzelés nem egészen hamvába halt projekt, hiszen…

Az Apple október 27‑én mutatja be legújabb számítógépeit

Pont egy hete írtunk arról, hogy az Apple akár már októberben bemutathatja legújabb számítógépeit, most pedig itt a hivatalos megerősítés: A vállalat kiküldte a meghívókat következő, október 27‑én meg…

E Ink billentyűzet és virtuális gombsáv is lehet az új Apple MacBookokon

Érdekes pletyka ütötte fel a fejét a napokban a közelgő, új MacBookokkal kapcsolatban. Egy Foxconninsider nevű Reddit felhasználó szerint az Apple nem csak, hogy egy másodlagos, érintőkijelzős felület…

Korábban érkezhet az új MacBook Pro és MacBook Air

Rhoda Alexander, az IHS Technology elemző cég Tablet és Notebook üzletág igazgatója szerint korábban érkezhet az Apple új MacBook Pro és MacBook Air családja. Sokan várják, hogy a cupertinoi cég friss…

Teclast X22 Air ‑ all‑in‑one számítógép 70 ezer forintért

A közismert Teclast nemcsak tableteket gyárt, hanem mindenegyben (all‑in‑one) számítógépeket is. Itt van például az X22 Air, ami 21,5 hüvelykes (1920×1080) kijelzőt, Intel Celeron N3150 (4×2 GHz) proc…

Microsoft Surface Pro 4 őszi reklámkampány

A Microsoft saját Surface termékcsaládja Európában sajnos még nem annyira elterjedt, mint Észak‑Amerikában, de a redmondi óriás által gyártott hardvertermékek mindenképpen az élvonalat képviselik…

Vigyáznál az Apple AirPods fülesedre? Vehetsz rá kábelt!

Ha egy trendsetter(?) cég valami újszerű megoldással áll elő, az azt körülvevő piac is reagál az adott termékre. Így lehet például olyan aerodinamikai elemeket kapni Lamborginihez, amitől az még gyors…

Tim Cook utalást tett az új MacBookok érkezésére

Az Apple vezérigazgatója azt tanácsolta, hogy kövessük figyelmesen az Apple‑ről szóló híreket! – Sokan várták a múltheti iPhone 7 bemutatón, hogy a cupertinói cég nemcsak a legújabb telefonját mutatja…

Bemutatkozott a windowsos MacBook Air, a Xiaomi Mi Notebook Air

Nem is a Xiaomiról lenne szó, ha egy termékbemutatón csak egy masinát mutatnának be, így a Redmi Pro okostelefonjuk mellett a mai napon egy régóta vágyott termékről, az ultrahordozható laptopjukról rá…

Jumper EZbook 2 notebook ‑ MacBook Air klón 47 ezer forintért

A Jumper EZbook 2 névre hallgató (MacBook Air klón) gép nem tartozik a hagyományos értelemben vett notebookok közé, ugyanis egy Intel Atom x5‑Z8300 processzor hajtja, amihez 4 GB RAM‑ot és 64 GB belső…

Onda V919 Air tablet ‑ Nagyobb, szebb és jobb

A néhány nappal ezelőtt bemutatott Onda V820w tablet után az Onda V919 Air modellt szeretnénk bemutatni Nektek, ami igazából nagyon hasonlít a V820w‑re, viszont jóval elegánsabb külsőt, nagyobb átmérő…

Rózsaarany színben is megvásárolható a frissített MacBook

Az Apple kicsivel több mint egy éve mutatta be az első generációs MacBook számítógépét, ami 12 hüvelykes kijelzővel, iszonyatosan vékony kialakítással és Core M‑mel került a boltok polcaira. Azonban…

Itt követheted élőben az Apple ma esti bejelentéseit

Az Apple magyar idő szerint ma este 6‑kor mutatja be az új iPad Pro tabletet, néhány új Apple Watch óraszíjat és a rejtélyes iPhone SE okostelefont, ami valahol félúton lesz az iPhone 5S és a 6S közöt…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)