19 881
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

böngésző témájú tartalmak

Már böngészőből is tölthetünk fel fotókat az Instagramra

Bár az Instagramot eddig is elérhettük böngészőből, a szolgáltatás nem biztosított lehetőséget multimédiás anyagok feltöltésére, így maximum csak kedvelhettük és véleményezhettük a már feltöltött tart…

Mozilla Firefox 53

A Mozilla elérhetővé tette a Firefox böngésző 53‑as verziószámmal ellátott kiadását, aminek futtatásához minimum Windows 7‑re van szükség microsoftos környezetben.Persze az újdonságok sora ezzel még…

A Vivaldi újragondolta a böngészési előzmények kezelését

A nagy böngészők mellett hozza újszerű ötleteit a Vivaldi mögött álló 35 fős csapat, mert mint ezúttal is kiderült, bőven van mire új szemmel nézni a programok környékén.Most például az előzményeket…

A Mozilla felvásárolta a Pocketet

A Firefox böngészőnek van egy olyan előtelepített kiegészítője, amit sejtésünk szerint annyira kevesen használnak, hogy ha egy frissítéskor eltűnne, tulajdonképpen senkinek sem tűnne fel a hiánya. Ez…

A Vivaldi beszólt a Microsoftnak

Rendszeres olvasóink 8 évvel ezelőtt velünk izgulhatták végig a Microsoft ellen indított böngészőháborút, aminek a végén egy böngészőválasztó bevezetésére kötelezték a redmondi vállalatot, hogy a felh…

A Firefoxnak így nem sok esélye van a Chrome‑mal szemben

Dan Luu egy érdekes képernyőképet osztott meg Twitteren, amin egy Apple App Store‑t láthatunk. De mégis mi olyan érdekes ezen a képernyőn?Hát az, hogy Luu hiába használta a Firefox keresőszót az áruhá…

Neon ‑ Megérkezett az Opera újragondolt böngészője

Az Opera sziklát dobott a böngészőpiac állóvizébe, és bemutatta a Neon névre keresztelt böngészőt. A megoldás érdekessége, hogy alapjaiban tér el a 20 éve szinte teljesen változatlan, általános böngés…

Eltűnnek a piacról a Microsoft böngészői

Körülbelül két hónappal ezzel írtunk arról, hogy csökkent a Microsoft böngészőinek népszerűsége. A Net Applications legfrissebb statisztikái szerint a Microsoftnak továbbra is van mitől tartania, ugya…

Dobozba zárják a bűnözők kedvenc böngészőjét

A közel teljes visszakövethetetlenséget biztosító Tor böngésző fejlesztői úgy döntöttek, hogy orvosolják azt a sebezhetőséget, aminek köszönhetően az FBI korábban több felhasználót is vissza tudott kö…

A Chrome 55 már alig ad esélyt az Adobe Flash‑nek

Az Adobe Flash megoldásokkal lélekben már mindenki szakított – lassú, rengeteg erőforrást igényel, biztonsági szempontból pedig több lyuk tátong rajta, mint egy konyhai szűrőn. Technikai oldalról visz…

A Firefox 0‑day sebezhetőségével leplezik le a Tor‑felhasználókat

A támadók (és valószínűleg a hatóságok) már aktívan kihasználják a Firefox azon sebezhetőségét, amihez hasonlót az FBI is használt egy illegális tartalmakat szolgáltató weboldal látogatóinak visszaköv…

Ez a böngésző védi leginkább a felhasználókat

Az NSS Labs legújabb kutatásából megtudhatjuk, hogy melyik népszerű böngésző védi leginkább a felhasználóit. A vizsgálat során a Google Chrome, a Mozilla Firefox és a Microsoft Edge felhasználóvédelmi…

Látványos változáson esik át a mobilos Chrome böngésző

Bár a Google ritkán másol a riválisoktól, a mobilra szánt Chrome böngészőben most mégis úgy tűnik, hogy a vállalat a szomszédba ment jó ötletért. A böngésző fejlesztői előzetesében ugyanis felbukkant…

Kiderült, hogy hányan használják a Google Chrome böngészőt

Rahul Roy‑Chowdhury, a Google Chrome alelnöke osztotta meg a hírt Twitteren, miszerint a vállalat böngészőjét asztali és mobilplatformon összesen már 2 milliárdan használják. Ebből már az is sejt…

A Windows 10 után a Microsoft‑böngészők népszerűsége is csökkent

Néhány nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy a Windows 10 népszerűsége (piaci részesedése) az utóbbi időben észrevehetően csökkent. A cikkre közel 1300 Facebook‑kedvelés és körülbelül 100 hozzászólá…
+ Tovább
Júniusban érkeznek az androidos Nokia telefonok Magyarországra
A legfontosabb dolog, ami NEM hangzott el a Google I/O konferencián
Elképesztően jó lett az új Google VR szemüveg
Felkapott témák
Ingyen visszaállíthatóak a WannaCry által túszul ejtett fájlok
A WannaCry zsarolóvírus csak a kezdet – Brutális támadássorozat várható
Molekuláris óvszer készül
A Chrome OS Androidja frissebb lesz, mint maga az Android
Xtorm Evoke 10000 mAh napelemes powerbank teszt
Számok nélkül jön az ikonos értesítés az új Androidba
Állásajánlatok
Hardware Groupleader
Retention Manager
Account Director
Szimulációs mérnök – Járműhajtás Fejlesztés
IT Projektmenedzser
Hegesztőmérnök
IT Problem Manager PB-7745