19 436
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

beharangozó témájú tartalmak

Google I/O beharangozó: önvezető autók, virtuális valóság és Android N

Holnapután kezdődik az év egyik legfontosabb konferenciája, a Google I/O, amin a kaliforniai cég a partnereivel a jövőt mutatja meg számunkra. Az Alphabet leánycége ekkor osztja meg velünk a legfontos…

Beharangozó képen a Xiaomi Mi Max

Az utóbbi hetekben egyre több olyan pletyka kap szárnyra, ami a Xiaomi Mi 5 okostelefon nagyméretű utódjának, vagyis inkább testvérmodelljének közelgő érkezését firtatja. Ezek eddig megkérdőjelezhető…

Magyarországon is megvehető, lehallgathatatlan okostelefon

Néhány napja derült ki, hogy az androidos termékek 65 százaléka, avagy több mint félmilliárd eszköz került veszélybe egy clickjacking malware miatt. És ez csak a jéghegy csúcsa: nap, mint nap derülnek…

Hosszúteszten az LG G4: beharangozó, az első két hét tapasztalatai

Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy egy régóta dédelgetett vágyamat sikerült megvalósítási fázisba helyezni, ez pedig nem más, mint egy igazi hosszúteszt készítése. Mióta az Androbit csapatát erős…

LG G4 beharangozó videó, ezúttal a kijelzőről

Nem telik el nap anélkül, hogy az LG G4 hallatna magáról, és én ne gépelném el a Shift billentyű miatt G!‑re a cikkben. Ezúttal a kijelzőről kapunk egy 46 másodperces spotot, amiben elmondják hogy min…

MWC2015 beharangozó: Galaxy S6, HTC One M9 és még sok más

Hetek, sőt hónapok óta a holnap elstartoló Mobil Világkongresszust várjuk, ugyanis az év első felét meghatározó csúcsmodelleket, táblagépeket és viselhető eszközöket is itt fogják bemutatni…

Hivatalos beharangozó videó a HTC One M9‑ről

Egyértelműen a HTC One M9 a hétvégén elstartoló Mobile World Congress egyik nagy sztárja, amiről a vágyakozás miatt értelemszerűen rengeteg kép, videó és információ lát napvilágot.

Nikon Roadshow 2014 ősz beharangozó

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a Nikon Roadshow, ami Magyarország nagyvárosaiban teremt lehetőséget az érdeklődő fotósoknak a gyártó termékei megismerésére.

E3 beharangozó

Június 11‑13. között érdemes lesz Los Angelesen tartani a szemünket, ugyanis alig egy hónap múlva ismét megrendezésre kerül az E3 játéktechnológiai konferencia, amiből megismerkedhetünk a legújabb kut…
+ Tovább
Több ezren váltanának GNOME helyett KDE‑re az Ubuntuban
300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
A Unity után a Mozilla Thunderbirdöt is elengedné az Ubuntu
Felkapott témák
Így fog kinézni az iPhone X
Százmilliókat keresett egy tizenéves hacker
Xiaomi Mi MIX 2 – Itt a jövő okostelefonja
Több ezren váltanának GNOME helyett KDE-re az Ubuntuban
300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
A Samsung Galaxy S8 Home gombja mindig máshol jelenik meg
Állásajánlatok
Gyakornok Debrecen
Marketing- és eventvezető
Mechanical Project Leader
Service and Project Delivery Manager - 000000178134
Account Manager
Junior SAP auditor / tanácsadó
DFM Design for manufacturing mérnök Autóipari R&D területre