16 574
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 574

fémház témájú tartalmak

Bemutatkozott a fémházas Honor 7 Lite

A Huawei P9 Lite okostelefonja egy remek készülék jó árazással, azonban egyeseknek a műanyag ház nem nyerte el a tetszését. Nos, most a szerencse csillaga rájuk világított, ugyanis a kínai cég almárká…

Kiszivárgott élőképen a fémházas OnePlus 3

A OnePlus nem ismeretlen a vírusmarketing területén, így nem meglepő, hogy a kínai cég harmadik zászlóshajójáról sorra bukkannak fel a kiszivárgott felvételek. A kiszivárgott sajtókép, a TENAA adatbáz…

Kiszivárgott sajtóképen a teljes fémházas OnePlus 3

Olyan gyorsan telik az idő, hogy a OnePlus már a harmadik zászlóshajóját mutatja be, aminek nem meglepő módon a OnePlus 3 nevet adják. Az okostelefon hardveres tulajdonságai a riválisok miatt sejthető…

MWC2016: Befutott a fémházas Lenovo K5 Note is

A Lenovo nemrég, januárban mutatta be a K5 Note okostelefont, aminek most meg is jelent a testvérmodellje, amit az imént említett mobil európai kiadásának tekinthetünk. A Vibe K5 Plus a nevéből adódóa…

A Vaio egy fémházas Windows 10 okostelefont mutatott be

Majdnem egy évvel a már nem a Sony részeként működő Vaio első okostelefonjának bemutatóját követően itt a második készülék, ami meglepő módon nem androidos, hanem Windows 10‑et futtat. A Phone Biz név…

Rendkívül erős, fémházas csúcsmodell lesz a HTC One M10

Néhány napja a híres kiszivárogtató, Evleaks megjegyezte, hogy a soron következő HTC csúcsmodell nagyban fog hasonlítani az általunk is tesztelt One A9 okostelefonra, aminek megtervezésekor a mérnökök…

Bemutatkozott az ujjlenyomat‑olvasós, fémházas Lenovo K5 Note

A Lenovo nem egészen három hete, a CES2016 szakkiállításon mutatta be a K4 Note okostelefonját, ami leginkább erős hardverével és attraktív árazásával hívta fel magára a figyelmet. Ez azonban nem gáto…

Oldalsó káva nélkül, fémházba csomagolva érkezik az LG G5

Minden jel szerint hozzávetőlegesen egy hónap múlva, február 21‑én mutatkozik be az LG G5, ami a G‑szériás mobilok átlagos bejelentési dátumánál jelentősen korábban van, de minden bizonnyal így próbál…

Kedvezményes áron rendelhető elő a fémházas Oppo F1

Az Oppo néhány napja mutatta be a felsőkategóriás anyagokból építkező, azonban egyértelműen nem csúcskategóriás hardverrel felszerelt F1 okostelefonját, aminek árazásában is ez a kettősség uralkodik…

Bemutatkozott a fémházas Xiaomi Redmi 3

A Xiaomi hivatalosan is lerántotta a leplet a régóta pletykált Redmi 3 készülékéről, ami az általunk is tesztelt, kis hazánkban is nagy sikerű Redmi 2‑t váltja a sorban. A teljes fémházba csomagolt es…

Februárban érkezik a fémházas, ujjlenyomat‑olvasós LG G5

Az LG mobilrészlegének részleges sikertelensége miatt egyre többször merül fel az a pletyka, miszerint az G5 csúcsmodell bemutatóját a megszokott második negyedév helyett előrehozzák, és már februárba…

Bemutatkozott a fémházas, ujjlenyomat‑olvasós Xiaomi Redmi Note 3

A terveknek megfelelően a Xiaomi a Mi Pad 2 mellett bemutatta a Redmi Note 3 okostelefont, ami az előzetes értesüléseknek megfelelően fémházzal és ujjlenyomat‑olvasóval is felszerelésre került. A kész…

Már a TENAA adatbázisában a fémházas HTC One X9

Utoljára tegnap számoltunk be a felső‑középkategóriás HTC One X9 okostelefonról, amiről akkor egy renderkép szivárgott ki. Ma viszont már szinte mindent tudunk az eszközről, ugyanis a Kínai Telekommun…

Kiszivárgott képen a szálcsiszolt fémházas HTC One X9

A HTC One A9 bemutatását követően a tajvani gyártó jól láthatóan már más, még bemutatás előtt álló modellek fejlesztésére koncentrál, a jelek szerint a legnagyobb hangsúlyt a hamarosan leleplezésre ke…

Bemutatkozott a fémházas, ujjlenyomat‑olvasós Meizu Metal

A Meizu Blue Charm névre keresztelt készülékportfóliója az utóbbi időben igen nagy népszerűségre tett szert, néhány napja mi is teszteltük a legutóbbi kiadást, az M2 Note‑ot. Most a széria tagjainak…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A következő Apple Watch okosóra már kör alakú lehet
Telltale játék lesz a Guardians of the Galaxy
Ezek a Huawei‑készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Microsoft Surface Phone - Számítógép és okostelefon egy készülékben
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
Keret nélküli kijelzővel érkezik a szétcsúsztatható ZTE Nubia
Állásajánlatok
Functional Specialist, Business Process Automation
Tesztelő gyakornok
Szoftvertesztelő Budapest
C++ Qt Developer
C/C++ fejlesztő mérnök
UI Developer
Junior Frontend Java Developer