18 944
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

galaxy mini témájú tartalmak

Hamarosan bemutatkozhat a 4,6 hüvelykes Galaxy S6 Mini

Már régóta folynak a spekulációk arról, hogy a Samsung is beszáll napjaink egyik leginkább felívelőben levő okostelefon‑típusának gyártásába, ami groteszk módon nem más, mint a „kis” kijelzővel szerel…

Kiszivárgott képeken a Galaxy S6 mini

A Galaxy S4 óta már minden egyes generáció mellett érkezik egy mini kiadás is, ami jellemzően a csúcsmodell dizájnját kapja meg, azonban jóval gyengébb hardvert kap, valamint a kijelzője is kisebb. Ez…

Samsung Galaxy S5 Mini teszt ‑ Felveszi a kesztyűt

Már évek óta egyre nagyobb divatja van az aktuális csúcsmodellek mini verziójának kidásának. Ezt a trendet természetesen a Samsung sem hagyhatta ki, róluk ugyanis illik tudni, hogy minden lehetséges…

Itt a Samsung e havi frissítési hulláma

A Samsung nyilvánossá tette, hogy ebben a hónapban mely készülékek fogják megkapni az Android 4.4 KitKat frissítést. A vállalat tavaly előtti csúcsmodelljének, az S3‑nak például csak az LTE‑s verziójá…

Bemutatkozott a Samsung Galaxy S5 Mini

A Samsung a mai nap folyamán mindenféle felhajtás nélkül leplezte le a régóta pletykált Galaxy S5 Mini készülékét, ami a csúcsmodell minden szenzorát megkapta, azonban egy kategóriával gyengébb hardve…

Hivatalos: Jön a Samsung Galaxy Core Mini 4G

A dél koreai vállalat a piac minden szegletén jelen szeretne lenni, így nem csoda, ha szinte minden héten egy új készülékkel lepnek meg minket. Például a tavaly megjelent Galaxy S4‑ből több mint ötfél…

Újabb képeken a Galaxy S5 Mini

A Galaxy S5 Miniről már mi is beszámoltunk, azonban akkor még csak önálló képeket találtunk a pletykált specifikációk mellett. Mostanra viszont már vannak olyan fotók is, amelyeken az aktuális csúcsmo…

Fotókon szerepel a Galaxy S5 Mini

A Samsung idén már bemutatta az aktuális csúcsmodelljét a Galaxy S5 személyében, ennek megérkezett az aktívabb életet élőknek kiadott verziója, valamint áttételesen a Zoom kiadása is, vagyis már csak…

Képen a Galaxy S5 Mini

Eddig is világos volt, hogy a Samsung a tavalyi évhez hasonlóan idén is rengeteg Galaxy S5 kiadást fog bemutatni. Az S4 Zoom helyét átvette a K Zoom, ami valószínűleg a Galaxy S5 Mini alapjaira építke…

HD kijelzővel jön a Samsung Galaxy S5 Mini

Azzal már mindnyájan tisztában vagyunk, hogy a Samsung a tavalyi évhez hasonlóan idén is ki fogja adni az aktuális csúcsmodelljének Mini és Zoom verzióit is. Egyes pletykák szerint egy Active kiadás…

Érkezik a Galaxy S5 Mini?

Egy egyelőre ismeretlen Samsung okostelefon User Agent profilja (UAP) szivárgott ki a mai nap folyamán. A készülék SM‑G750A néven szerepel a fájlban, ami arra enged következtetni, hogy az okostelefon…

Samsung Galaxy S 4 Mini ‑ Részletes teszt

A Samsung Magyarország egy újabb készülékkel lepte meg szerkesztőségünket. A Samsung Galaxy S 4 Mini személyében végre egy olyan okostelefont volt szerencsénk kipróbálni, amihez nem kell extra hátizsá…

Itt a Samsung Galaxy S4 Mini

Az előzetes pletykák és a Samsung félhivatalos bejelentése után hivatalosan is megjelent a Samsung legújabb okostelefonja, a Galaxy S4 Mini.

Bemutatták a Galaxy S3 Mini‑t

A Samsung szokás szerint igyekszik betölteni minden apró rést mobiltelefonkínálatának piacán, így akinek anyagi, vagy méretbeli kivetése akadna a Galaxy S3‑mal, annak hamarosan elérhetővé válik a Fran…

A MIUI v4 szabad utat kapott

Még több készülék és még több hiba ‑ Mióta MIUI úgy döntött megnyitja a forrást a fejlesztők előtt, szépen lassan elindultak az eddig nem támogatott készülékekre való fejlesztés. Február közepe volt…
+ Tovább