16 840
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 840

galaxy note témájú tartalmak

A Samsung Galaxy Note 5 is megkapja az Android 7.0 Nougat frissítést

A GFXBench oldalán feltűnt új információ alapján úgy tűnik, hogy a Samsung a 2015‑ös Galaxy Note 5 phabletjén is teszteli az Android 7.0 Nougat rendszert. Vélhetően a közeljövőben meg is érkezhet a fr…

Az Oculus leállította a Samsung Galaxy Note7 támogatását

Bár a múltkor még arról írtunk, hogy az Oculus mobilalkalmazása egy hiba miatt kritikus sebességgel meríti le a Samsung Galaxy S széria újabb tagjait, most egy olvasónk, Kovács Attila már egy, az Ocul…

A Samsung Galaxy Note7 firegate botrányának pozitív oldala

A sorra kigyulladó Samsung Galaxy Note7 okostelefonok botrányáról még az is értesült, aki amúgy nem is érdeklődik a kütyük iránt. – A Samsung próbálta menteni a menthetőt, visszahívta a kigyulladásra…

Az Apple‑részvények szárnyalni kezdtek a Galaxy Note7 botrány hatására

Úgy tűnik, hogy az Apple nagy hasznot húzott a Samsung Galaxy Note7 kigyulladásos botrányából. A hétfői tőzsdei jelentések szerint a cég részvényei 2,3 százalékot ugrottak feljebb, ami tavaly december…

A Samsung hivatalosan is bejelentette a Galaxy Note7 széria leállítását

Tegnapi cikkünk és a korábbi esetbeszámolóink után a Samsung végül hivatalosan is bejelentette a Galaxy Note7 okostelefon forgalmazásának (és gyártásának) leállítását, a forgalmazókat pedig arra kéri…

Leállítják a Samsung Galaxy Note7 gyártását és forgalmazását

Névtelen, de hivatalos forrásból származó értesülések szerint a Samsung a manapság sokszor emlegetett Galaxy Note7 okostelefon gyártásának és forgalmazásának teljes leállítása határozatlan időre való…

Újabb „nemgyulladós” Galaxy Note7 gyulladt ki

Az 5abc közölte a hírt, miszerint egy újabb második generációs (nemgyulladós) Samsung Galaxy Note7 készülék gyulladt ki, ezúttal egy 13 éves lány kezében. Az édesapa elmondása szerint az első készülék…

Egy „nemgyulladós” Galaxy Note7 gyulladt ki egy repülőgépen

A Southwest Airlines egyik Baltimore‑ba tartó repülőgépét evakuálni kellett, ugyanis a fedélzeten lángra lobban egy Samsung Galaxy Note7 okostelefon. A történet pikantériája viszont az, hogy az nem eg…

Néhány javított Galaxy Note7 hajlamos a túlmelegedésre

Köztudott, hogy a Samsung frissen bemutatott Galaxy Note7 készüléke okozott némi problémát azoknak, akik nem szeretik a magától kigyulladó és/vagy felrobbanó okostelefonokat. A cég rengeteg pénzt ölt…

Az iPhone 7 szó szerint lekörözte a Galaxy Note7‑et

Szeptember 7‑én mutatta be az Apple okostelefonjának legújabb verzióját, az iPhone 7‑et. A bemutató óta kíváncsian várjuk, hogy vajon hogyan fog teljesíteni a mindennapokban az új iPhone a flagship An…

A Galaxy Note7 után most egy Galaxy S7 robbant fel

Nem túl rózsásak a Samsung kilátásai a továbbiakban sem. Most az Egyesült Királyságban, egy kávézó asztalán lobbant lángra egy Samsung Galaxy S7 okostelefon. Igen, egy Galaxy S7. Talán nemcsak a Galax…

26 milliárd dollárt vesztett el a Samsung a Galaxy Note7 visszahívása miatt

A Samsung fantasztikusan kezdte az idei évet, köszönhetően a Galaxy S7 és S7 Edge párosnak, a befektetők pedig tonnaszám lapátolták a pénzt a vállalatba. Az év harmadik negyedévétől kezdődően a felfel…

6 éves kisfiú szerzett égési sérüléseket a Galaxy Note7 felrobbanása közben

Lassan két hete minden médium a Samsung Galaxy Note7 felrobbanásos eseteivel van tele. Ennek ellenére még mindig vannak emberek, akik fittyet hányva a gyártó hivatalos bejelentésére, továbbra is haszn…

Egymilliárd dollárba kerül a Samsung Galaxy Note 7 visszahívása

Néhány nappal ezelőtt írtunk a Samsung Galaxy Note 7 egyik hibájáról, aminek következtében a készülék akkumulátora több felhasználónál „felrobbant” és ami miatt a Samsung most kénytelen visszahívni…

Nagy baj van a Samsung Galaxy Note 7‑tel

Bár korábban már nem egy gyártónál találkozhattunk hasonló esetekkel, nagyon úgy tűnik, hogy a Samsung Galaxy Note 7 „felrobbanásos” problémája nagyobb volumenű egy ritkán felbukkanó gyártási hibánál…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Moduláris okostelefon érkezik a Honortól
Az Android 7.0 Nougat lesz az UMi karácsonyi ajándéka
Mesterséges intelligencia fejleszti a Kaspersky felhőalapú adatbázisát
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
Termékbiztonsági szakértő
Világítástechnikai mérnök
Linux rendszergazda Linux System Administrator
Vizsgálómérnök villamos alkatrészek, berendezések és kábelek vizsgálatára
SAP Consultant
Online marketing specialist
Gyártáselőkészítő mérnök TESK-6564-16