16 849
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film

gén témájú tartalmak

Emberen tesztelték a génmódosított sejtkezelést

Egy kínai kutató csoport a Sichuan Egyetemen genetikailag módosított sejteket ültetett rákos betegekbe a klinikai vizsgálat során. A klinikai vizsgálat lényege, hogy a nem‑kissejtes tüdőrákkal küzdő…

2016 végén érkezik az Android 7.0 a OnePlus 3‑ra

Az elmúlt hetekben újabb statisztikákról olvashattunk az Android egyes verzióinak piaci eloszlásáról. Valóban sok fejtörést okoz a Google számára az, hogy az egyes gyártók lassan adják ki a frissítése…

Jövőhét végén ingyenes lesz az Overwatch

November 18 és 21 között teljesen ingyenesen lesz játszható az utóbbi idők egyik legnépszerűbb játéka, az Overwatch. Az akció mindhárom platformra (PlayStation, Xbox, és PC) kiterjed, így ha eddig hez…

A génmódosítás és Jennifer Lopez ‑ sorozatajánló

Jennifer Lopez, mint producer fog részt venni egy új drámai sorozatban, a C.R.I.S.P.R.‑ben. Feltehetőleg egy‑két embernek ismerős lehet ez a név: A CRISPR egy új, génmódosító technológia elnevezése…

Emberi génmódosítással vizsgálják a gének szerepeit

Egy svéd kutató (Karolinska Intézet) először lépi meg a tabunak számító emberi génmódosítást. A kutatás fő célja megérteni adott gének szerepeit az embrió fejlődésben.

Fűből készülhet a jövő üzemanyaga

A Cardiff Egyetem kutatóinak sikerült egy új módot találniuk hidrogén előállítására. Egy ellenállóképessége miatt igen elterjedt fűfajtát ösztönöztek nikkel katalizátor bevonásával, ilyenmód sikeresen…

Egy lépéssel közelebb a fúziós energiához

A németek hidrogénplazmát hoztak létre és tartottak fenn a Wendelstein 7‑X(W7X) elnevezésű kísérleti reaktorukban. Miért fontos ez? Gyakorlatilag ezzel a Napban lezajló reakciót (magfúzió) reprodukált…

Programajánló: hétvégén PlayIT és Veletech a Hungexpón

A mostani hétvége technológiai szempontból igen izgalmas lesz, ugyanis a korábban már általunk is beharangozott Photoexpo 2015 mellett egy igazán nagyszabású, még a fotós rendezvénynél is nagyságrende…

Programajánló: hétvégén Photoexpo 2015 a Millenárison

Magyarországon nagyon kevés profi fotós rendezvényt tartanak, kettő olyanról lehet beszámolni, ami széles közönséget megmozgat, és a lehető legtöbb fényképezési ágat megpróbálja lefedni. Ezen eseménye…

A pi és a kvantumfizika

A pi, a kör kerülete és átmérője közötti arányszám a matematika egyik legfontosabb száma, de most felfedezték, hogy a fizikában is alapnak számít. Hidrogénatomok energiaszintjeit vizsgálták egy kvantu…

Algából hidrogén: Áttörés a folyamatban

Eddig is volt rá mód, hogy algákat hidrogén termelésére ösztönözzünk, a baj csak az, hogy ez az alga elhalálozásával jár, ami után takarítani kell, így a folyamat leáll, nem hatékony. Az Imperial Coll…

A Steve Jobs gyengén teljesít a mozikban

Steve Jobs technológiára, a technikai fejlődésre gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen, akinek sikeréről számos szerző írt már könyvet és életéről már előzőleg is készült nem is egy film. Danny Boyle…

Február végén érkezik az XFCE 4.12

A könnyűsúlyú asztali környezet fejlesztői hosszú ideje nem hallattak magukról, továbbá a hivatalos weboldalon található kiadási dátumok is kihúzva jelentek meg ezidáig. A weboldalon módosítások törté…

Május végén lesz az idei Google I/O

A Google a hivatalos oldalán tudatta a nagyközönséggel, hogy az idei I/O fejlesztői konferenciáját május végén fogja megtartani. A május 28‑29. között megrendezésre kerülő eseményre már most akkora az…

SzámlaFaragó ‑ Hogy hónap végén ne érjen meglepetés

Mint azt már tudjátok, az Androbit elkötelezetten igyekszik segíteni és hírnevet biztosítani azon vállalkozások, startupok és ötletemberek számára, akik valamilyen innovatív ötlettel próbálják megkönn…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)