19 996
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

iOS 8.1 témájú tartalmak

Apple iOS 8.1.2

Az Apple három héttel a 8.1.1‑es verzió után kiadta az iOS 8.1.2‑t. A frissítés tulajdonképpen csak egy javítás, ami az iTunesban vásárolt csengőhangok véletlenszerű eltűnését orvosolja. Az érintettek…

iOS 8.1.1 ‑ Reménysugár iPad 2 és iPhone 4S felhasználóknak

Egy barátom hívta fel a figyelmemet rá, hogy a frissen kiadott iOS 8.1.1 fejlesztői kiadás megjegyzései között szerepel, egy az iPad 2 és iPhone 4S felhasználók számára reményt keltő mondat, mely szer…

Az iEszközök felén már iOS 8 fut

Már nagyjából egy hete elérhető az iOS 8.1, ennek ellenére az iOS 8.x csak most lépte át az 50 százalékos határt az iEszközökön. A rendkívül lassú frissítési ciklusra viszont van egy magyarázat: az eg…

Apple iOS 8.1

Az Apple bejelentésének megfelelően a mai nap folyamán elérhetővé vált az iOS mobil operációs rendszer 8.1‑es verziószámmal ellátott kiadása. Az új verzióban számos újdonság mutatkozik be a 8.0‑ás szé…

Bemutatkozott az iPad mini 3 és az iPad Air 2

Úgy tűnik, most a nagy bejelentések hete van: a Google után az Apple vette át a stafétabotot, ma este a cupertinói vállalkozás leplezte le az újdonságait.

TechDesign: Microsoft, Apple, Google

A készülékek teljesítménybeli fejlődése rohamosan növekszik, ami az egyre nagyobb tudásban és gyorsaságban is észrevehető. Azonban nemcsak a teljesítmény, hanem a felhasználói felület élménye is fonto…

Máris elérhető az iOS 8.0.2

Az iOS 8 botrányos javítási kísérlete után az Apple újra próbálkozik, így ma reggelre elérhetővé tették az iOS 8.0.2 frissítést és javítást is, ami tulajdonképpen az iOS 8.0.1 maga, csak (remélhetőleg…

Az iOS 8.0.1 frissítés törlése

Mint írtuk, az Apple frissen kiadott és visszavont iOS 8.0.1 operációs rendszere számos kritikus hibát produkál, ami miatt használata egyáltalán nem ajánlott még akkor sem, ha elsőre hibátlannak tűnik…

Az Apple iOS 8 frissítése még komolyabb hibákat produkál

Az iOS 8 közzététele után rengeteg felhasználó kezdett panaszkodni az operációs rendszer lassúságára és instabilitására. Tulajdonképpen az elmúlt egy hétben csak erről szól a technológiai világ, szóva…

Senki ne telepítse az iOS 8.0.1‑et!

Ma felettébb rájár a rúd az Apple‑re: a bendgate után egy második botrány látszódik kibontakozni, ez viszont többeket érinthet, mint a korábban vázolt probléma. Ugyanis az történt, hogy az iOS 8 első…

Visszalépés iOS 8‑ról iOS 7.1.2‑re

A frissen elérhetővé tett Apple iOS 8 mobil operációs rendszer nem igazán nyerte el a többség tetszését. Jelentős lassulásra, szolgáltatások negatív irányba való változására és instabilitásra panaszko…
+ Tovább
EternalRocks – A WannaCry elbújhat mellette
Hová rejtsük az adatainkat a zsarolóvírusok elől?
Chrome Home – Fontos újítás került az androidos Google Chrome‑ba
Felkapott témák
Ingyen visszaállíthatóak a WannaCry által túszul ejtett fájlok
A Chrome OS Androidja frissebb lesz, mint maga az Android
Xtorm Evoke 10000 mAh napelemes powerbank teszt
Teljesen fizetős lett az Apple Music
Backdoort rejtett a Google Playből letöltött Android app
SambaCry – Linuxra is jöhetnek a WannaCry-szerű zsarolóvírusok
Állásajánlatok
Senior Build Engineer
Mérnök – üzletkötő
Calculation Specialist Szeged
User Experience Manager - VOC0002BQ
Hardware Development Engineer
Data analyst
Beszállítói minőségbiztosítási mérnök