Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga

iPhone SE témájú tartalmak

Az eddig legyártott iPhone X készülékek 90 százaléka selejtes

A Brightwire gazdasági hírcsatorna közölte a hírt, miszerint az iparági értesülései szerint az Apple hatalmas gondban van az iPhone X gyártása kapcsán. Az persze sejthető, hogy a különleges, jubi…

Mujjo – Bőrös iPhone

Felhozatalt tekintve a holland Mujjo telefontokokon kívül gyárt még kesztyűt érintő kijelzőkhöz, iPad tokokat, sőt még fa tokot is MacBookhoz. Akik már unják az Apple által gyártott bőrtokokat, és val…

Tökéletes ajándék a Shieldontól

Ha azt hittétek, hogy nem tudunk újabb, nagyon menő okostelefon totokat mutatni, akkor tévedtetek. Elhoztuk nektek a Shieldon tokokat, amik szintén a prémium kategóriát képviselik és az megszokott kül…

PITAKA – Az egyik legmenőbb iPhone tok

A világ legkönnyebb telefontokjait gyártja a három éve alapított PITAKA vállalat. Vezérmondatuk a következő: „Stay slim, stay simple”. Ebből is sejthető, hogy ők is inkább a minimalista dizájn hívei…

VESEL – a legszebb bumper keret

Bár eddig még nem foglalkoztunk iPhone‑tokokkal az Androbiten, de úgy döntöttünk, ha már a Counter Strike bökőit is kipróbáltuk, miért tennénk pont egy tematikailag kapcsolódó témával kivételt. Vágjun…

Donald Trumpnak iPhone‑ra kell cserélnie a korábbi Samsungját

Miután Donald Trump elfoglalta az elnöki széket, máris szembetalálkozott a pozíció egyik negatívumával is. Nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva ugyanis le kell cserélnie az eddig használt Samsung oko…

5700 darab iPhone‑t lopott el a Foxconn menedzsere

Az AsiaOne hírportál közölése szerint a Foxconn egyik menedzsere (Tsai néven emlegetik) mintegy 5700 darab iPhone készüléket lopott el a gyár shenzeni tesztelői részlegéből 2013‑tól 2014‑ig terjedően…

Az Apple korlátozza egyes iPhone 7 készülékek hálózati sebességét

Alig egy hónapja írtunk arról, hogy az Apple az iPhone 7 és iPhone 7 Plus esetében a korlátozott gyártási kapacitás miatt két gyártót is megbízott a hálózati chipek beszállításával. Ez viszont kisebb…

Összemérték a Pixel és az iPhone 7 sebességét

Valós életben előforduló feladatokkal (játékindítás, alkalmazások közötti váltás) mérték össze a mobilpiac „nagyágyúit”. Míg a kisebb alkalmazások indításakor és használata közben nagyon éles volt a…

A 32 GB‑os iPhone 7 lényegesen lassabb a 256 GB‑os változatnál

Az Unbox Therapy YouTube‑csatorna végzett egy memória írási és olvasási tesztet két iPhone 7 okostelefonon. A két készülék elvileg csak tárhelyméretben különbözik, ám a teszt egy másik lényeges különb…

Az iOS 10 figyelmeztet, ha nedves a Lightning

Az Apple termékei nem feltétlen azok a dolgok, amit a józan ember vízben áztat, azonban néha felfröccsenhet rájuk némi folyadék, amit persze gondosan letakarítunk róluk, arról viszont már nem tudunk…

Kiderült az iPhone 7 egyik legnagyobb fejlesztése

Elég sokáig kellett várni, de végre valódi újítás kerülhet az új iPhone‑ba. – Nem tudom, ki ismeri a Galaxis Útikalauz Stopposoknak című sorozatot, de abban van egy nagyon fejlett varjú robot, ami egy…

Apple iPhone SE teszt

Már évek óta szó volt arról, hogy az Apple előáll egy kisebb (egyben olcsóbb) okostelefonnal, erről az iPhone 5 bevezetése óta rendszeresen előkerültek különböző értesülések. Azonban a 4 hüvelykes 5…

A legjobbak között szerepel az iPhone SE az AnTuTuban

A VIP‑Phone jóvoltából megkaptuk az Apple legújabb okostelefonját, az iPhone SE készüléket, ami a méltán népszerű dizájnnal megáldott iPhone 5s készülékházában az iPhone 6s hardverével feszít. Ennek…

Az Apple után szabadon: úton az LG G5 SE

Az LG egy hete védette le az LG G5 SE nevet, de akkor még abban reménykedtem, hogy ez egy megkésett április elsejei tréfa, azonban mára kiderült, hogy a koreai gyártó mindezt teljesen komolyan gondolt…
+ Tovább