18 938
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

iphone témájú tartalmak

Az Apple bemutatta a piros iPhone‑t

Emlékeztek még, amikor tavaly decemberben arról írtunk, hogy az Apple egy piros iPhone‑t tervez bemutatni? Még egy látványtervet is készítettünk nektek, hogy el tudjátok képzelni.Nos, innentől már nem…

Elképesztően drága az Apple iPhone 7+ Retro

Ha eddig túlárazottnak tartottad az Apple termékeit, akkor a ColorWare által bemutatott Apple iPhone 7+ Retro okostelefontól leteszed az álladat.A cég által retró köntösbe öltöztetett iPhone 7 Plus ug…

A legnagyobb rivális gyárthatja a 2018‑as iPhone A12 processzorát

Persze perelik egymást oda‑vissza állandó jelleggel, de úgy tűnik ezt leszámítva az Apple és a Samsung kapcsolata töretlenül gyümölcsöző.Legalábbis a tény, hogy az utóbbi időben a Samsung ráfeküdt a…

A nemzetközi sajtó is felkapta egy magyar srác iPhone‑terveit

Nem nagyon van mit magyarázni, Balogh Gábor iPhone X tervein minden szerepel, amire a rajongók már évek óta várnak: széltől szélig érő kijelző, kijelzőbe épített ujjlenyomat‑olvasó, virtuális átlátszó…

VESEL – a legszebb bumper keret

Bár eddig még nem foglalkoztunk iPhone‑tokokkal az Androbiten, de úgy döntöttünk, ha már a Counter Strike bökőit is kipróbáltuk, miért tennénk pont egy tematikailag kapcsolódó témával kivételt. Vágjun…

Az iPhone 9 már 4K játékok futtatására is képes lesz

Az Apple telefonjaiban szolgálatot teljesítő GPU, a PowerVR új architektúrával jelentkezik, ezúttal Furian néven. A kialakítás nagyot ígér: 35 százalékkal javítja a shaderelés teljesítményét, a fill…

Google Asszisztens iPhone‑ra és Google Allo frissítés

A Google kiadott egy frissítést a méltán senki‑által‑nem‑használt csevegőprogramjához, az Allóhoz. Az update olyan fontos frissítéseket hozott magával, mint egy dedikált asszisztens gomb (igen, a csev…

Az androidos okostelefonok megbízhatóbbak az iPhone‑oknál

Még tavaly augusztusban közöltük le a mobildiagnosztikával foglalkozó Blancco 2016 második negyedévére vonatkozó statisztikáját, amiből megtudhattuk, hogy míg az androidos okostelefonokon egyre kevese…

Az Apple a Lightning portot is kukázza

Úgy tűnik, hogy az Apple a jelenlegi iPhone tulajdonosok számára nem túl kedvező változtatásra szánta el magát. A Wall Street Journal értesülései szerint a cupertinói vállalat a 2012‑ben piacra került…

Huawei P10 – iPhone lett. Maradhat?

A Mobile World Congress 2017 nulladik napján a Huawei is lerántotta a leplet az idei zászlóshajójáról, a már sokat emlegetett Huawei P10‑ről. Bár már eddig is számos részletet megismerhettünk a készül…

Olloclip aktív lencse teszt – Kickstarterről a rivaldafényig

Napjainkban a mobilfotózás egyre nagyobb teret hódít, ezt kihasználva pedig a gyártók nagyobbnál nagyobb felbontású szenzorokkal látják el okostelefonjainkat.

Kigyulladt egy Apple iPhone 7 Plus (videó)

A történet röviden: Egy leányzó iPhone 7 Plus készüléke rosszalkodni kezdett, ezért elvitte a legközelebbi Apple Store‑ba, ahol a géniuszok megvizsgálták a készüléket, majd kijelentették, hogy a telef…

Ezen a területen az Apple iOS magasan veri az Androidot

Az Apple frissítette az App Store verzióstatisztikáit, amiből kiderült, hogy az iOS 10 operációs rendszernek elég volt 5 hónap ahhoz, hogy az Apple‑készülékek 79 százalékára felkerüljön, amivel a legg…

Az Androidéhoz hasonló navigációs sávval érkezhet az Apple iPhone 8

Napvilágot látott egy ábra, amin az új iPhone felületi elrendezése látható. Ha hinni lehet neki, akkor a TouchID gomb valóban eltűnik a kijelző alól, viszont nem a fő kijelző nő be a helyére, hanem eg…

A Samsung lesz az Apple iPhone‑ok fő kijelzőgyártója

Az Apple 2016‑ban már kötött egy szerződést a Samsunggal 100 millió OLED‑kijelzőpanel legyártására – a legfrissebb piaci értesülések szerint pedig egy újabb, szintén hatalmas mennyiségről szóló szerző…
+ Tovább
Caseable – Egyedi tokok szemétből
Ha csíped a Raspberry‑t, akkor ezt is szeretni fogod!
Így szivárgott ki Emma Watson meztelen videója és bikinipróbája
Felkapott témák
Elképesztően drága az Apple iPhone 7+ Retro
Megérkezett és letölthető az Android 8.0
Így szivárgott ki Emma Watson meztelen videója és bikinipróbája
Mintha a Google kicsit túltolná a megfigyelést
Újabb Android 8.0 újdonságok szivárogtak ki
Snapdragon vs. Exynos – Kiderült, hogy melyik Galaxy S8 változat lesz az erősebb
Állásajánlatok
Teszt Projektvezető
Hálózat Üzemeltető Debrecen
Corporate Affairs & Communication Manager
Gépész előkészítő mérnök és gépész-tervező
HelpDesk munkatárs
Előkészítő mérnök és építészmérnök tervező
Értékesítési és termékmenedzser