19 088
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

koncepció témájú tartalmak

A Microsoft levédette a széthajtható okostelefon koncepcióját

Alig néhány nappal ezelőtt írtunk a Samsung Galaxy X1 és X1 Plus okostelefonokról, amiknek érdekessége, hogy hajlítható kijelzőjüknek köszönhetően tabletté hajthatóak szét.A koncepcióban mindenki látj…

Soha le nem merülő digitális cetlit fejlesztett ki a Microsoft

Érdekes koncepció érkezet a Microsoft játszóteréről: Egy hajlékony napelemet, kijelzőt és akkut használó lapocska, ami Bluetooth‑on keresztül tartja a kapcsolatot a külvilággal. Az eredmény egy olyan…

Így képzelték el 1 évvel ezelőtt az iPhone 7‑et

Az Androbiten néha mi is megosztunk egy‑egy érdekesebb dizájnkoncepciót, hiszen nem egy olyan munkával találkoztunk már, amik valamilyen különleges megközelítéssel igyekeztek előállni. Valamiért minde…

Világító logó: Ez lehetne az új iPhone leglátványosabb újítása

Mára már köztudomású, hogy az Apple a tikk‑takk fejlesztési politikáról hamarosan a kétszer frissítőre áll át – tehát az „s” frissítő kiadások mellett még egy kiadás várható ugyanabból a verzióból. Eg…

Az Apple egy férfitől lopta az iPhone koncepcióját?

Egy floridai férfi, Thomas R. Ross 10 milliárd dollárra perelte be az Apple‑t. Keresetében az áll, hogy az almás cég ellopta az ő szabadalmait, amit 1992‑ben nyújtott be az Amerikai Szabadalmi Hivatal…

Rolls‑Royce 103EX ‑ önvezető koncepcióautó a jövőből

A Rolls‑Royce a 103EX koncepcióautóval mutatta be, hogyan képzeli el a jövőt. A 103EX teljesen önvezető, a megjelenésére pedig nehéz szavakat találni. Egyszerűen csodálatos.

A Google a felhasználókat kérdezi a moduláris okostelefon koncepciójáról

Bár hazánkban nem elérhető, a Google portfóliójában egy Opinion Rewards nevű alkalmazás is megtalálható, amivel a vállalat a felhasználók véleményét kéri ki bizonyos témákban, ezért cserébe pedig a Pl…

Apple okosgyűrű

Az Apple úgy döntött, hogy az okosóra után az okosgyűrű termékkategória felé is elkezd nézelődni, így az illetékesek gyorsan szabadalmaztattak is néhány ötletet. Nagyon bízunk benne, hogy ez a vázlat…

Újratervezték az első Apple Macintosh számítógépet

A német Curved.de technológiai magazin úgy döntött, hogy újraálmodja az 1984‑ben bemutatott Apple Macintosh számítógépet egy modern, elegáns és a jelenlegi technológiánkkal még megvalósítható formába…

Az Apple‑pletykák többsége egyszerű átverés

Ahogyan azt láthattátok, az elmúlt napokban újabb hullámban érkeztek hírek az Apple háza tájáról. Ez nektek jó, mert van miről olvasni és nekünk is jó, mert van miről írni. Ugyanakkor felhívták rá a…

Nyomógombos okostelefonok

A minap publikált „Alapmobillal bővítette a kínálatát a Microsoft Mobile” című cikkünk és Hosszú Lajos hozzászólása kapcsán felvetődött bennem egy érdekes kérdés, amivel kapcsolatban úgy döntöttem, ír…

Sci‑fi autók a múlt századból

Az utóbbi időben a tudományos‑fantasztikus alkotások meglehetősen hanyagolják az autókat, mint jövőben használatos közlekedési eszközt. Helyettük minden repül, teleportál, teret ugrik vagy csak „elkép…

Az Android és a Windows Phone képességeit ötvözi egy új iOS 8 koncepció

Egy Jay Machalani nevű dizájner egy remek ötlettel állt elő a jövőben bemutatásra kerülő iOS 8 kapcsán. Az elképzelés az Apple mobil operációs rendszerét az Androidból ismert widgetek és a Windows Pho…

Elképesztő autótervek a múltból

A The Verge egy remek összeállítással rukkolt elő, amiben az 1900‑as évek legjobb designterveit gyűjtötte össze autó témakörben. Ne is húzzuk az időt, kattintsunk a részletekre, és csodálkozzunk el az…

Az egész világ felfigyelt a magyar okosórára

Balogh Gábor dizájner nem szereti a manapság bemutatott okosórákat. Elmondása szerint ő az órában a kidolgozás minőségét, valamint a hagyományos formát sokkal jobban értékeli a modern plasztik darabok…
+ Tovább