16 834
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 834

kínai témájú tartalmak

Néhány kínai okostelefon, néhány napos kiszállítással, Németországból

Épp az imént fedeztük fel, hogy a TomTop kínálatában néhány kínai okostelefont német kiszállítással kezdtek el forgalmazni, ami azt jelenti, hogy a rendelést követő 3‑7 napon belül kézhez is kaphatjuk…

Hamis Gillette Mach3 Turbo borotvapengével borotválkoztam

Egy sokakat érintő tesztbe, vagy talán emberkísérletbe vágtam bele másfél héttel ezelőtt, amivel azt a kérdést próbálom megválaszolni, miszerint meg lehet‑e úszni a borotválkozást az üzletekben megvás…

Teslákat irányítottak távolról a kínai hackerek

Bizonyára egyetlen autóvezető sem örülne, ha út közben az ülés belenyomná az arcát a műszerfalba, az ajtó magától kinyílna, az összes kijelzőn pornó menne, és az ablaktörlő is magától elindulna. Mint…

A globális okosmobil‑piacot a Samsung, a kínait a Huawei uralja

A TrendForce piackutató cég kiadta a 2016 második negyedévére vonatkozó eredményeit, amiből kiderült, hogy globálisan a Samsung maradt a legnagyobb okostelefon‑gyártó, miközben a világ legnagyobb okos…

A kínai iPhone másolat jobb lesz az eredetinél?

Köztudott, hogy a pontos másolásra – kamu változatok kiadására – törekvő okostelefon‑gyártók legszívesebben az Apple termékeit másolják, ugyanis hatalmas üzlet egy nagyon drága okostelefont nagyon olc…

NeoKylin Linux ‑ A kínaiak saját Windows XP‑je

Bár a hír címe meglepően hangozhat, köztudott tény, hogy Kína nem az első alkalommal próbál átállni nyílt forrású megoldásokra. A mostani elképzelések szerint viszont ezúttal tényleg átállnának az ált…

Honor 7 teszt ‑ Izmos kínai

A Huawei érdekes stratégiát választott az idei évre, ugyanis a tényleg tökéleteshez közel álló P8 csúcsmodelljük mellé készítettek egy nagy riválist, jelen tesztünk alanyát, a külön brand alatt futó…

Elephone P6000 teszt ‑ Kétarcú kínai elefánt

Minden bizonnyal észrevettétek, hogy az utóbbi időben az A‑brandek csúcsmodelljeinek kivételével szinte csak kínai telefonok fordultak meg a szerkesztőségünkben: csak a példa kedvéért, az elmúlt hetek…

Honor 4X teszt ‑ Nagyképű kínai

A Honor neve visszatérő olvasóinknak már ismerősen csenghet, viszont a frissen csatlakozottak kedvéért elmondom, hogy a kínai Huaweiről levált vállalkozás…

A OnePlus dobja az OPPO Color OS operációs rendszerét kínai készülékeiről

Pete Lau, az OnePlus vezérigazgatója bejelentette, hogy kínai készülékeikről dobják az OPPO által fejlesztett, Android‑alapú Color OS operációs rendszert és saját ROM összeállításába kezdenek. A nemze…

A Microsoft tovább támogatja a kínai Windows XP‑t

Ahogyan az már köztudott, a Microsoft április 8‑án befejezi a 2001‑ben kiadott Windows XP támogatását, így az operációs rendszer felhasználóira olyan veszélyek leselkednek, amik már nem kerülnek elhár…

Az év átverése: Kínai külső USB akkumulátor

Valószínűleg már mindenki találkozott nem éppen teljes értékű kínai másolatokkal az élet minden területén ‑ legyen az cipő, telefon, vagy éppen bármi más, ami az eszünkbe jut ‑ amiket ki tudja ki és…

"Visszahekkelte" a Google a kínaiakat

A múlt héten kirobbant, Kínából a Google és számos más amerikai vállalat ellen indított sikeres hackertámadással kapcsolatban egyre újabb információk szivárognak ki. Ezek között van az is, amely szeri…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)