Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

per témájú tartalmak

Tanulj meg programozni ingyen, a mobilodon!

A Python programozási nyelvet alapszinten ugyan eddig is ismertem, néhány nappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy a gyakorlatban is használhatóra fejlesztem a tudásomat, ugyanis vannak problémák, amiknek…

Sniper Elite 4 játékteszt

Mindig is szerettem a katonai játékokat, különösképp a mesterlövészes gémeket. Ezek közé tartozik a Sniper Elite sorozat, ami roppantul érdekes franchise volt mindig is. Nagyon jó vele játszani, de fé…

VESEL – a legszebb bumper keret

Bár eddig még nem foglalkoztunk iPhone‑tokokkal az Androbiten, de úgy döntöttünk, ha már a Counter Strike bökőit is kipróbáltuk, miért tennénk pont egy tematikailag kapcsolódó témával kivételt. Vágjun…

Optikai zoomot épít az okostelefonba az Oppo

Több mint egy évnyi fejlesztés után, de az Oppo végre bemutatta saját kétkamerás rendszerét. A dologban a trükk, hogy a második, szűkebb látószögű optika egy 45 fokos prizmával el van forgatva, így…

Razer Ornata Chroma teszt ‑ Gamer billentyűzet jó áron

A számítógéppiacot jelenleg nagy pangás jellemzi, mi sem bizonyítja jobban, hogy olyan termékeket dobnap piacra, amik csak egy dologban térnek el az elődöktől, mégpedig abban, hogy RGB‑világítással va…

A Qualcomm válaszolt az Apple vádjaira

Tegnap az olvasóink között is nagy vitát kavart az Apple pere a Qualcomm ellen, amire most megérkezett a chipgyártó válasza.Szó szerint fordítom: Bár még feldolgozás alatt van a kereset, az már látszi…

Elképesztő okból perelte be a Qualcommot az Apple

Akár a hét vicce is lehetne a hír, de sajnos messze még az április. Viszont a tény, hogy ez valóság, annyira tragikomikus, hogy megérdemli tőlem a tragikomikusan kattintásvadász címet – amiért utólag…

Super Mario Run for Android ‑ Feliratkozás

Nem sokkal ezelőtt közöltük a hírt, miszerint a Super Mario Runnal nemcsak a Nintendo aratott hatalmas sikert, hanem a kiberbűnözők is, hiszen ugyanezen a néven androidos kártevők árasztották el az in…

Még csak véletlenül se telepítsétek a Super Mario Runt Androidra!

Úgy tűnik, hogy a Nintendónak sikerült megismételnie a Pokémon Go sikerét a frissen bemutatott Super Mario Runnal – méghozzá úgy, hogy kizárólag az Apple App Store‑ban tették elérhetővé a népszerű ját…

Microsoft Cortana asszisztenssel érkezik a Harman Kardon új hangszórója

A tegnapi nap során írtunk arról, hogy a Microsoft személyi asszisztense, a Cortana beköltözik az IoT eszközökbe. Közismert hír, hogy a redmondi cég és a Samsung viszonylag jó kapcsolatot ápol, valami…

A Microsoft Cortana lesz az okosotthonok lelke

Talán senkinek sem kell bemutatnunk a Microsoft nagy sikerű saját személyi asszisztensét, a Cortanát. A redmondi vállalat eddig csak okostelefonokon és számítógépeken tette elérhetővé szolgáltatását…

Akciós az UMi Super okostelefon

Kicsit későn vettük észre, de most akciósan vásárolható meg az UMi Super okostelefon a TomTop kínálatában. A készülék kifejezetten izmos hardverrel van ellátva, ugyanis 5,5 hüvelykes (1080p) kijelzőt…

Az Android 7.0 Nougat lesz az UMi karácsonyi ajándéka

December 24‑én az UMi is beszáll a családi ajándékozási procedúrába, ugyanis a vállalat aznap küldi ki az Android 7.0 Nougat frissítést az UMi Plus, az UMi Max és az UMi Super okostelefonokra. – A fel…

Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok

Az AnTuTu appot talán sokaknak nem kell bemutatnunk – az egyik legnépszerűbb teljesítménytesztelő, ami minden nagyobb mobilplatformon elérhető. A cég minden hónap végén közzéteszi a legjobb értékeket…

Megérkezett az Android 7.0 Nougat a Sony Xperia XZ és Xperia X Performance készülékekre

A Sony elérhetővé tette a legújabb Android 7.0 Nougat rendszerfrissítést a Sony Xperia XZ és Xperia X Performance készülékeken. Természetesen a frissítés nem jelenik meg minden felhasználónál azonnal…
+ Tovább