16 571
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 571

pénzügyi eredmény témájú tartalmak

Kiválóak lettek az Apple pénzügyi eredményei

Bár a múlt év során az Apple nem igazán hozta az elvárt szintet, most úgy tűnik, kezdik összekapni magukat Cupertinóban, ugyanis a cég 2014 negyedik pénzügyi negyedévére vonatkozó jelentése minden vár…

Folyamatosan csökken a Samsung nyeresége

Pont másfél hete írtam a Samsung termékpolitikájának – általam vélt – koncepcionális problémáiról. A cikkben erősen kritizáltam a cég „piacelárasztós” módszereit és egy meglehetősen borús jövőképet vá…

Négy év alatt közel félmilliárd eurós 5G fejlesztés a Huaweitől

A Huawei Technologies a mai napon egy sajtótájékoztató keretein belül mutatta be legújabb, üzleti felhasználóknak szánt csúcstechnológiás termékportfólióját a budapesti Café del Rio mellett felhúzott…

A Samsung sorozatosan egyre rosszabb pénzügyi eredményeket mutat fel

A Samsung évek óta uralja az alsó‑, közép‑ és felsőkategóriát az okostelefonos szegmensben, a táblagépei is igen szép számban kelnek el, az egyéb szórakoztatóelektronikai és házi elektronikai eszközei…

Várakozáson aluli pénzügyi eredmények a Google‑nél

Bár a Google még így sem panaszkodhat, de a befektetők most kénytelenek voltak lenyelni a békát, miszerint a cég az elemzői várakozásoktól alacsonyabb bevételre tett szert 2014 első negyedévében. Az…

2014 Q1 pénzügyi eredmények a BlackBerry‑től

A BlackBerry nyilvánosságra hozta a 2014‑es első pénzügyi negyedévre (2014 Q1) vonatkozó gazdasági eredményeit. Természetesen továbbra is igen gyenge eredményekről számolnak be, azonban a operatív ves…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A Huawei Mate 9 december elejétől Magyarországon is elérhető
Indiában vezet az iPhone
Hamarosan Apple‑drónok fognak repkedni a fejünk felett
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Microsoft Surface Phone - Számítógép és okostelefon egy készülékben
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
Keret nélküli kijelzővel érkezik a szétcsúsztatható ZTE Nubia
A Sailfish OS most megelőzheti a Windows Mobile platformot
Állásajánlatok
Digital Designer/Web Designer
Gyártástechnológia - tervezőmérnök – Gyártástechnológia - tervezés
Linux System Administrator
ServiceNow Fejlesztő - Rendszermérnök
Beruházási Mérnök
Robotszimulációs mérnök - Berendezés-/ Készülékgyártás, Szerszámgyár
Event Operations Manager