16 635
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 635

szolgáltató témájú tartalmak

A szolgáltató fizetett a fogyasztóknak az áramhasználatért Németországban

Május nyolcadikán egy szép, napos‑szeles időjárással áldott napra ébredt Németország. Ennek következtében a nap és szélerőművek (valamint a bioreaktorok) olyan combos teljesítményre kapcsoltak, hogy…

A Telenor új alapokra helyezte a kártyás díjcsomagjait

A Telenor a héten bemutatta az egyedülálló MyTV szolgáltatását, aminek keretében már az HBO GO is elérhető, a mai nap folyamán pedig a kártyás szolgáltatásait reformálja meg. Az új MyTalk csomag megfe…

Megújult az immár HBO GO‑t is tartalmazó Telenor MyTV

A Telenornál immár tévéelőfizetés nélkül is elérhetjük a HBO GO videótárat a MyTV részeként, amit a vállalat mostantól a saját ügyfélkörén kívül elérhetővé tesz, és amelyen 50 csatorna élő műsora, és…

Microsoft Windows Phone 7.8

Az ígéreteket tartva, a Microsoft elkészítette saját mobil operációs rendszerének korábbi verziójához szánt frissítését, a Windows Phone 7.8‑at. Az összes szolgáltató készüléke és azok összes generáci…

A torrentfejlesztők kiegyeznek a szolgáltatókkal

A BitTorrent egyik termékmenedzsere, Simon Morris egy elsőre forradalminak tűnő – bár már nem ismeretlen – technológiát jelentett be a hét végén: egy olyan protokollt alakí­tottak ki, mely önmagá…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Tizen: A Microsoft .NET közösség segíti a Samsung Linux‑alapú rendszerének fejlesztését
Feltörték az Apple Aktiválási zár funkcióját
Videókból fog tanulni a mesterséges inteligencia
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
A Firefox 0-day sebezhetőségével leplezik le a Tor-felhasználókat
Állásajánlatok
System Administrator Budapest
Szoftvertesztelő
Projekt menedzser
Szoftver Architekt orvostechnológiai terület, .NET/C#
Development Expert
Service Desk munkatárs
Automotive Tester Budapest