19 416
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

világvége témájú tartalmak

Így termeszthetünk burgonyát a világvége után

A Primitive Technology YouTube‑csatornán ezúttal a kőkorszaki burgonyatermesztésbe nyerhetünk bepillantást. Érdemes tudni, hogy az édesburgonyában még a NASA is komoly lehetőségeket lát a kozmikus uta…

Kosár és kőbalta készítése a világvége után

A Primitive Technology sorozat ezen részéből azt tudhatjuk meg, hogyan készíthetünk kőkorszaki eszközökkel saját kosarakat és kőbaltákat. Nem árt tudni ilyeneket is egy elektronika‑ és internetfüggő…

Itt a világvége: Hatsune Miku Amerikába megy

A virtuális hologramsztár, Hatsune Miku menedzsmentje bejelentette a „produkció” észak‑amerikai turnéjának dátumait és helyszíneit, hogy Japán után újabb két ország tehessen egy lépést a jövőbe. – Ige…

Túlélőcsomag világvégére

Egy hónappal ezelőtt feltettük nektek a kérdést, mit tennétek egy körülbelül cipősdoboz méretű túlélőcsomagba. A kérdés nem egyszerű, már csak azért sem, mert nem mindegy, hogy hol tartózkodunk éppen:…

Te mit tennél egy túlélőcsomagba?

Néhány nappal ezelőtt felvetődött nálunk a kérdés, milyen használati tárgyakat tennénk egy kisebb cipősdoboz méretű túlélőcsomagba. Itt nyilván olyan cuccokra gondoltunk, mint a kés, a szikravető, a…

Majdnem bekövetkezett a világvége

Szerencsére egyetlen szerzőnk sem volt gépközelben abban a 20 percben, amikor elérhetetlen volt a Facebook. Szóval, ha valaki szintén lemaradt volna róla: 20 percen keresztül elérhetetlen volt a Faceb…
+ Tovább
Így fog kinézni az iPhone X
Nem biztos, hogy a Foxconn gyártja a jubileumi iPhone‑t
Kingsman: The Golden Circle trailer
Felkapott témák
Így fog kinézni az iPhone X
Százmilliókat keresett egy tizenéves hacker
Xiaomi Mi MIX 2 – Itt a jövő okostelefonja
Több ezren váltanának GNOME helyett KDE-re az Ubuntuban
300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
FaceApp – Az egész internet ezzel szórakozik
Állásajánlatok
Cloud Infrastructure Architect Budapest
Termelésirányító mérnök [ST-TTIM01]
Tartalom Marketing Menedzser
Systems and Tools SME SE-7719
Employer Branding Specialist
Application Administrator Windows Debrecen
Fejlesztési területi referens áram