19 880
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

x server témájú tartalmak

Megjelentek az Ubuntu 16.04 közösségi változatai

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy a Canonical kiadta a legnépszerűbb Linux‑rendszer legújabb verzióját, az Ubuntu 16.04 Xenial Xerust. Bár a kiadás inkább motorháztető alatti újdonságoka…

A Microsoft megszerette a Linuxot

Bár néhány évvel ezelőtt a Microsoft előző vezérigazgatója, Steve Ballmer még a rák betegséghez hasonlította a Linux‑platformot, a Satya Nadella által vezetett Microsoft sorra jelenti be linuxos fejle…

Saját Linux rendszert jelentett be a Microsoft

Kétség kívül kijelenthető, hogy a Microsoft termékei közül jelenleg legtöbbet a Windows 10 operációs rendszert emlegetjük, mely nagyon rövid idő alatt tett szert hatalmas sikerre és vált népszerűvé…

A Microsoft megkönnyíti a rendszergazdák munkáját

A Microsoft az idén először megrendezett Ignite Konferencián jelentette be, hogy több új terméket és szolgáltatást tesz elérhetővé az új Windows 10‑ben, a…

SUSE OpenStack Cloud 5

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a SUSE OpenStack Cloud 5 (korábbi nevén: SUSE Cloud). A megoldás segítségével a vállalatok biztonságos és támogatott pri…

Egyszerre 8192 processzormagot támogat a SUSE Linux Enterprise Server 12

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a SUSE támogatni kívánja a hamarosan megjelenő SGI UV termékcsaládot, éppen ezért 8192‑re növelték a nemrégiben kiadott SUSE Linux Enter…

Maynard: A Raspberry Pi asztali környezete már Waylanden is fut

A világ legnépszerűbb mikroszámítógépének számító Raspberry Pi és a Collabora (a GStreamer és a Telepathy fejlesztője) együttműködésének eredményeként létrejött asztali környezet újabb jelentős fejles…

SUSE Linux Enterprise Server a Google Compute Engine‑ben

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a Google Compute Engine szolgáltatásban futó virtuális gépek (instance) mindegyik változatán elérhetővé vált a SUSE Linux Enterprise Ser…

Novell ZENworks Suite 11 SP 3

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a Novell ZENworks Suite legújabb kiadása. A megoldás lehetővé teszi, hogy az informatikusok egyetlen programcsomagot has…

A SUSE Linux Enterprise Server az első nagyvállalati Linux‑platform az Amazon kormányzati felhőjében

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a SUSE Linux Enterprise Server a nagyvállalati Linux‑platformok közül elsőként elérhetővé vált az Amazon Web Services (AWS) GovCloud (US…

Elérhető a SUSE Linux Enterprise Server for SAP Applications legújabb változata

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy termékkínálatában elérhetővé vált a legújabb SUSE Linux Enterprise Server for SAP Applications verzió, amely a SUSE Linux Enterprise 11…

Apple OS X 10.9 Mavericks Server GM

Kevesebb mint két héttel a OS X 10.9 Mavericks GM (Gold Master) kiadásának megjelenése után az Apple kiküldte a fejlesztők részére az operációs rendszer szerver változatának GM verzióját is…

IDC: A SUSE Linux Enterprise Server ideális platform a Big Data technológiák futtatásához

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a legfrissebb felmérések szerint partneri együttműködéseinek és kiterjedt portfóliójának köszönhetően a SUSE számít a leginkább preferál…

NetIQ Secure Configuration Manager 5.9

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy NetIQ portfóliójában elérhetővé vált a NetIQ Secure Configuration Manager 5.9. A megoldás ellenőrzi az informatikai rendszerek beállítá…

A SUSE a legszélesebb körben elérhető vállalati Linux platform a felhőben

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a SUSE Linux Enterprise Server már több mint húsz globális felhőszolgáltató kínálatában szerepel, így a platform világszerte több mint…
+ Tovább
Molekuláris óvszer készül
A Chrome OS Androidja frissebb lesz, mint maga az Android
A Google mostantól a fotókat is értelmezi
Felkapott témák
Ingyen visszaállíthatóak a WannaCry által túszul ejtett fájlok
A WannaCry zsarolóvírus csak a kezdet – Brutális támadássorozat várható
Molekuláris óvszer készül
A Chrome OS Androidja frissebb lesz, mint maga az Android
Xtorm Evoke 10000 mAh napelemes powerbank teszt
Számok nélkül jön az ikonos értesítés az új Androidba
Állásajánlatok
Junior termékelemző munkatárs
Senior Java Developer
Project Responsible of Software Integration
Rendszer Integrációs mérnök
Egyedi gépfejlesztő és tesztmérnök
Stratégiai beszerző FMCG
Alkalmazás üzemeltető rendszermérnök