A magyar vonószenekari hagyomány felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára

A magyar vonószenekari hagyomány ebben a hónapban felkerült az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. A vonószenekari hagyomány Magyarország egyik legjelentősebb együttese, a népzenei kultúra egyik legelterjedtebb képviselője. Az alap hegedűs-brácsa-basszus-konfiguráció régiónként eltérő, és bővíthető további vonósokkal vagy nádhangszerekkel.

A huszadik század közepe előtt a zenekarok zenélték a falusi lakomákat, családi és falusi ünnepeket, mezőgazdasági rendezvényeket, valamint vallási és állami ünnepeket. Jelenleg fontos szerepet töltenek be a helyi fesztiválokon, mint a színpadi bemutatók, táncok, városi táncház (táncház vagy néptáncparty). Egy zenekar repertoárja több ezer dallamot tartalmazhat, amelyeket falusi zenészek játszanak teljesen emlékezetből.

A memória alapú szóbeli közvetítés mellett a dallamokat ma már formális oktatási keretek között is megtanulják írásos átiratok és audiovizuális dokumentációk segítségével. Mivel a magyar vonószenekarok mindig alkalmazkodnak a társadalmi kontextushoz, a dallamot, a szöveget, a játékstílust és a dalválasztást a zenészek és táncosok, valamint a közönség közösen alakítják.

Változatos hangszeres összetételével, társadalmi és kulturális céljaival, sokrétű tehetségével a magyar népi vonószenekar Európa-szerte, különösen a környező régiókban elterjedt, napjaink egyik legmeghatározóbb zenei jelenségévé vált a régióban.

(Feliratkép; Orós Kis János és bogyszlói zenekara, a Dunántúl egyik ikonikus zenekara. Orós unokája, Mihalovics Zóld, aki jelenleg a zenekar vezetője, nagyapjától tanulta a népzenei hagyományt – Halmos fotója Béla © Magyar Örökség Háza, 2014)