16 575
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 575
/ContentUploads/A616/meizu_mx4_grey_and_gold_n.jpg
Kattints ide  ➜

Meizu MX4 teszt ‑ A Távol‑Kelet íze, illata

Droppa Béla2014.11.18. 18.00
Igencsak meglepődtem, amikor értesültem róla, hogy az egyik közvetett ismerősöm hozzájutott egy Meizu MX4 okostelefonhoz, amelyet a kínai gyártó aktuális csúcsmobiljaként tarthatunk számon.

Következő nap fel is kerestem, és felajánlottam neki, hogy bármilyen készüléket választhat a jelenlegi modellpalettából, amennyiben az MX4-et ideadja néhány napra. Ezek alapján vélhetően már kitaláltátok, hogy tényleg a rendelkezésünkre bocsájtotta hőn szeretett eszközét, a tesztkészülék tulajdonosát rendkívüli köszönet illeti.

Mivel az Androbit hasábjain egy új – és kis hazánkban határozottan ismeretlen – gyártóról van szó, ezért úgy vélem a rövidke cégtörténet kötelező jellegű. A céget még 2003-ban Jack Wong alapította Zhuhaiban, Kínában. Akkoriban még csak zenelejátszókat gyártottak, 2009-ben léptek be az okosmobil-piacra az M8-cal, ami már akkor is az aktuális iPhone másolata volt. A többi kínai gagyival ellentétben a HTC kurrens zászlóshajójára emlékeztető nevű eszköz az akkori viszonyok között fantasztikus volt.

A következő nagyobb mérföldkő 2012-ben következett be, ugyanis ekkor mutatták be az MX-szériát, amelynek legújabb gyermeke tette nálunk tiszteletét. Azóta a Meizu a tíz legkeresettebb kínai mobilgyártó impozáns listáját gyarapítja. Az viszont egyeseknek talán még mindig homályos, hogy pontosan milyen termékpolitikát követ a vállalkozás. Míg a Xiaomi az anyaország elhagyása nélkül lett a világ harmadik leghatalmasabb okostelefon-gyártója, addig a Meizu nemzetközibb babárokra tör, de nem gondolkozik annyira világszinten, mint az OPPO vagy a OnePlus.


Csomagolás, külső



Mivel a Meizu MX4-et nem a gyártótól vagy az itteni forgalmazótól kaptuk meg, ezért csomagolás és tartozékok nélkül érkezett a szerkesztőségünkbe. Arról viszont van fogalmunk, hogy milyen stílusú és minőségű a csomagolás. A pakk tetején egy hatalmas MX4 felirat díszeleg színes pöttyök társaságában, a kartonban pedig magán a masinán kívül a hálózati töltőfej, az USB-kábel, illetve egy fülhallgató kapott helyet.

A külsőn alapvetően nem változtattak a kínai mérnökök, csak itt-ott csiszolgattak egy keveset a formavilágon. Ez viszont olyannyira jól sikerült, hogy az utóbbi idők legkényelmesebb készülékét sikerült megalkotni, a Meizuval egyedül az LG G3 és a HTC One M8 képes versenybe szállni, de az MX4 lenyűgöző arányai rövid időn belül mindenkit meggyőztek. Az előlapon egy 5,4 hüvelykes érintőkijelző terpeszkedik, a magassága viszont jelentősen kisebb, mint a tajvaniak BoomSound hangszórópárral felszerelt ajánlatáé.



A képernyő alatt a tradicionális kör alakú Home érintőgomb, fölötte pedig a beszédhangszóró, az előlapi kamera, valamint néhány szenzor kapott helyet. Az értesítési LED szerepét is a főgomb tölti be, az ugyanis különféle események bekövetkeztekor határozott villogással próbálja meg értesíteni a felhasználót, hogy valami történés volt. Az oldalélekről azt lehet elmondani, hogy lényegében nincsenek, ugyanis a hátlap ívének lefutása a keret, egy kicsit helyrepofozott Panasonic Elugához hasonlít a formaterv ezen része.

A felső élen a bekapcsológomb és a jack aljzat kapott helyet, az átellenes oldalon viszont már sűrűbben sorakoznak egymás mellett az elemek: balról jobbra az erőteljes, hangos és dinamikus hangszóró négy furata, a töltőnyílás, a mikrofon, valamint a hátlap lehámozásához nélkülözhetetlen rés nyugszik. A masina jobb oldala teljesen üres, egyedül bal oldalon találni még egy hangerőszabályzó gombpárt, de ennyi az összes interfész, amelyet ezekre a felületekre pakoltak.



A hátoldal kellemes tapintású kemény plasztikból készült, ami ugye az előzőek alapján eltávolítható. Fent a kamera gigantikus lencsevédő üveglapja, alatta a dupla-LED villanó csücsül. Az eszköz hátlapjának alsó tájékán egy Meizu logó árválkodik, egyéb díszítőelem nem zavarja meg a szürkés-pezsgőszínű műanyaglap nyugalmát. Erősebb csavargatásra, tekergetésre és nyomogatásra sem tapasztalható meghajlás és recsegés, az összeszerelési és anyaghasználati minőség kifogástalan.


Kijelző



A Meizu MX4 előlapján egy 5,36 hüvelykes, 1152×1920 pixeles FullHD IPS LCD kijelző terpeszkedik. A 418 ppi pixelsűrűségű panelt a Gorilla Glass 3 védi meg a káros fizikai behatásoktól. A panel minősége kifogástalan, a keret pedig tényleg hihetetlenül vékony, ami még kellemesebb használatot tesz lehetővé. Sajnálatos módon a tesztidőszak alatt egyszer sem láttam életadó csillagunkat, így a teljes napfényben való láthatóságról nem tudok beszámolni, viszont minden egyéb tekintetben tisztességesen helytáll.



A betekintési szögek az átlag csúcsmobilokon is túltesznek; a fényerő és a pixelsűrűség minden felhasználónak elegendőnek kell, hogy legyen. A Sharp vagy a Japan Display által gyártott képernyők színvisszaadásával sincs túl sok gond, és bár a szaturáció nem éri el a Samsung által előszeretettel használt Super AMOLED megoldásokét, szó sem érheti a ház elejét.


Kamera



Az új zászlóshajó hátoldalán egy 1/2,3 hüvelykes szenzorméretű, 20,7 megapixeles kameramodul kapott helyet. Ismerősek az alapadatok? Nem véletlenül, ugyanis ez a modul csücsül a Sony Xperia Z-széria újabb tagjaiban is, vagyis például az általunk tesztelt Z3-ban. A japán gyártóval ellentétben ebben az esetben egy dupla, ráadásul kéttónusú LED-villanó társaságában foglal helyet a fényleső. Mozgóképet legfeljebb 4K UHD felbontásban, 30 fps sebességgel rögzíthetünk, de lehetőségünk van lassított felvételre is. Szelfiket a 2 megapixeles előlapi kamerával lőhetünk.



A kamera felhasználói felülete a rendszer egészéhez hasonlóan igencsak csábító, ettől függetlenül sikerült megtartani a szimplicitást és a pragmatikusságot is. Az alsó sávban a vissza gomb, a segédfény billentyűje, a filterek tárháza, az orientációváltó és a beállítások gyorsgombja sorakozik. Fölöttük a videó- és exponálógombot, illetve a galéria gyorslinkjét helyezték el a fejlesztők. Fényképezési módokból kilencet kapunk: az automatán, a manuálison kívül panorámát, szépítőmódot, újrafókuszálást lehetővé tevő megoldást, éjszakai módot, lassított felvételt és makrót is kapunk, nem elfeledkezve a QR-kódok olvasására képes Scanről.







Ahogy a kijelzőnél már leírtam, az egész tesztidőszak alatt borongós, tipikus novemberi idő volt, így a kamera teljesítményét sajnos nem tudjuk objektíven megítélni, hiszen a fényképező napfényes (minimum világos) időben mutatja meg az igazi képességeit. Ettől függetlenül azt meg lehet állapítani, hogy igen részletes fotók születnek, valamint a színekkel sincs gond, viszont jelentősebb kontrasztkülönbségek esetén érdemes lehet bekapcsolni a HDR módot.


Hardver



A pezsgőszínű műanyagházban egy nyolcmagos MediaTek MT6595 lapkakészlet teljesít szolgálatot. Ebben a rendszerchipben négy 2,2 GHz-es Cortex-A17, valamint négy 1,7 GHz-es Cortex-A17 mag dübörög 2 GB RAM, illetve 16, 32 vagy 64 GB felhasználói tárhely mellett. Utóbbi fizikai bővítésére sajnos nincs meg a lehetőségünk, ugyanis a készülékházon nincs microSD kártyanyílás. Ez a kompozíció felettébb meggyőző, erről a szintetikus sebességtesztek is tanúskodnak, ahol a Meizu a jelenleg elérhető okosmobilok között mindig az első három hely valamelyikén végez.

 Meizu MX4Samsung Galaxy AlphaXiaomi Mi 4
AnTuTu v5.1500495011342167
Vellamo Metal100215751551
Vellamo HTML5384829832193
Quadrant Standard189802424222083
Linpack Single146,306 MFLOPS403,045 MFLOPS322,436 MFLOPS
Linpack Multi352,859đ MFLOPS542,337 MFLOPS624,691 MFLOPS


Az akkumulátor kapacitása 3100 mAh, és a lehámozható hátlap alatt csücsül, viszont házilag nem eltávolítható. Az viszont különösen üdvözlendő lépés, hogy a gyártó könnyedén leválaszthatóvá tette, vagyis egy esetleges szervizeléskor a konkurenseknél egyszerűbben lehet hozzáférni. Az üzemidőben sem lehet csalódni, két napot minden további nélkül kibír az eszköz, de adott esetben még erre 8-10 órát rá lehet dobni, amennyiben nem tekintjük meg kétpercenként az ismerőseink állapotfrissítéseit.



Adatkommunikációs téren kicsit hiányérzetem van, ugyanis a csupán háromsávos 4G LTE mellé Wi-Fi a/b/g/n/ac, Wi-Fi Direct, Bluetooth 4.0, GPS, GLONASS és microUSB 2.0 port került. Az NFC, az infravörös port, valamint az FM Rádió sajnos hiányzik a listából, ez a funkció pedig nem igazán vall egy igazi csúcsmodellre. Mindezektől eltekintve viszont a hardver elsőrangú, köszönhetően a szupererős vasnak, továbbá a kimeríthetetlen akkumulátornak.


Szoftver



A Meizu MX4 legérdekesebb része egyértelműen a szoftvere, ugyanis az Android 4.4 KitKatre ráhúzták a gyárban a saját Flyme OS 4.0-ás verzióját, ami alapjaiban alakítja át a zöld robotos mobil operációs rendszert, csupán a Google Play maradt meg, ami a kaliforniai keresőóriástól származik. Ha azt állítottam, hogy a Xiaomi-féle MIUI iOS-klón, akkor a Flyme még közelebb áll a cupertinóiak rendszeréhez, ugyanis az áttűnések és animációk, valamint a mappák és megnyitott listák alatti életlenítés is megegyezik.

A zárolási képernyő igencsak egyszerű, egy szimpla felfelé tolással lehet feloldani a masinát. Viszont az LG G3-hoz és a HTC One M8-hoz hasonlóan dupla koppintással fel lehet ébreszteni a panelt. Sőt, ha fentről lefelé húzunk a lezárt kijelzőn, akkor az értesítési sáv jön le, egy ellentétes irányú gesztussal pedig szintén feloldhatjuk a gépet. Jobbról balra simítva a kamera, balról jobbra pedig a beállítások nyílnak meg. Fontos megjegyezni, hogy a gesztust nem szükséges a panel aljáról kezdeni, a közepén is el lehet indítani.



A főképernyőn a MIUI-hoz és a Huawei Emotion UI-hoz hasonlóan a minialkalmazások és az ikonok egyaránt helyet kapnak, alul viszont az iOS-hez hasonlóan van egy rögzített sáv, ahol indítóikonokat helyezhetünk el. Az értesítési sáv is részesült a Gauss-életlenítésben, vagyis kissé transzparens a lehúzott roló. Itt szokás szerint gyorskapcsolókat és adott esetben értesítéseket találunk. Az alkalmazásváltó a képernyő aljáról való felfelé simítással érhető el, az appokat pedig felfelé tolva lőhetjük ki a listából.

A beállításokban bal oldalon az egyes piktogramokra klikkelve érhetőek el a további konfigurációs lehetőségek. Kínai mobil operációs felülethez hűen ebben az esetben is témákat alkalmazhatunk, amelyek adott esetben az egész rendszer megjelenését átdolgozzák, kezdve a hátterektől az ikonokig. A számológép egy valutaváltót is tartalmaz, és a többi applikációval ellentétben lekicsinyítve a főképernyőre kirakható.



A rendszer átlagsebessége kiemelkedő, akadással a néhány nap alatt egyszer találkoztam, amikor képernyőkép készítése közben léptem át egyikből egy másik alkalmazásba. Egyébiránt a programok azonnal válaszolnak, pillanatok alatt megnyílnak, semmire sem kell fölöslegesen várni. A böngésző néhány tizedmásodperc alatt betölti az oldalakat, szóval azt mondhatom, a felhasználói élmény maximális.


Összegzés



Már a OnePlus One tesztjében is megjegyeztem, hogy az utóbbi hónapokban néhány kivételtől eltekintve csak kínai okosmobilokat használtam – és továbbra is így lesz, ugyanis a szerkesztőség többi tagja részesül az A-brandekben. Még mindig tartom magam azon a véleményen, hogy ezek a vállalkozások képesek valami olyan egyéniségeket létrehozni, ami nem mindennapos, továbbá a nagy gyártókból már kiveszett ez a képesség.



A Meizu MX4 egy csodás formatervvel megáldott okostelefon, amelynek előlapján egy gyönyörű kijelző kapott helyet. A teljesítmény utánozhatatlan, az akkumulátoros üzemidő pedig méltán röpíti a legfrankóbb csúcsmobilok közé. Véleményem szerint egyedül az adatkommunikációs képességek azok, ahol csekély hiányérzetünk támadhat, viszont a szoftver megint olyannyira egyedi és friss, hogy rövid úton elfeledteti velünk a kételyeinket. A Meizu aktuális csúcsmodellje 399 dollár az OppoMarton.

  • Kijelző: 9 pont

  • Dizájn: 10 pont

  • Ergonómia: 10 pont

  • Szoftver: 10 pont

  • Hardver: 9 pont

  • Kamera: 9 pont

  • Ár/érték: 9 pont

  • Végeredmény: 9,4 pont
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A Windows Mobile piaci részesedése 0,1 százalékra csökkenhet
A Huawei Mate 9 december elejétől Magyarországon is elérhető
A Nokia nagy visszatérése
Feltörték az Apple Aktiválási zár funkcióját
5700 darab iPhone‑t lopott el a Foxconn menedzsere
Megérkezett az Android 7.0 Nougat a Sony Xperia XZ és Xperia X Performance készülékekre
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Microsoft Surface Phone - Számítógép és okostelefon egy készülékben
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
IT Business Analyst
Junior Frontend Java Developer
Marketing asszisztens
Szoftvertesztelő Budapest
C++ fejlesztő
C/C++ fejlesztő mérnök
UI Developer