16 782
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 782
/ContentUploads/A682/windows_10_for_phones.jpg
Kattints ide  ➜

Sikeres lesz‑e az okostelefonokra szánt Windows 10?

Makay József2015.02.19. 10.29
Azt bizonyára még a rivális gyártókat preferálók is aláírhatják, hogy a Microsoftra az utóbbi időben nem nagyon lehet rosszat mondani. Már a Windows 10 előzetesen kiadott verziói alapján is pozitív fogadtatást jósolunk, a cég szoftveres megoldásai minden népszerűbb platformot támogatnak és az egész vezetői hozzáállás egy sokkal versenyképesebb úton halad, amivel a redmondiak nagy változások elé nézhetnek. De mi a helyzet a Microsoft fekete báránynak tekinthető termékével, a Windows Phone-nal?

A Windows Phone 2010-es debütálása óta, tehát lassan fél évtizede nem tud érdemi piaci eredményt produkálni, egyes negyedévekben pedig még piacvesztést is tapasztalhattunk. Ebből kifolyólag a platformokat életben tartó külsős alkalmazásfejlesztők sem látnak piaci potenciált a redmondiak megoldásában, ezért nem is fejlesztenek rá tömegével saját szoftvereket. Hatalmas szoftverkínálat hiányában viszont a felhasználók sem jönnek olyan lelkesen. Olyan ördögi kör ez, amit csak a Microsoft szakíthat meg.



De mi az oka ennek a jelenségnek? Miért van az, hogy egy meglehetősen jó, gyengébb erőforrásokkal is beérő operációs rendszert csak úgy elutasít egy iparág? A válaszhoz nem kell túl messzire mennünk, elég ha visszalapozunk a Windows Phone 7 és a Windows 8 első megjelenéséig.

Ezekkel az operációs rendszerekkel az volt az egyik probléma, hogy nem jó időpontban jelentek meg. A Windows Phone 7 a riválisokhoz képest (időben) bőven lemaradva prezentált egy olyan megoldást, amit az akkor már évek óta okostelefonnal rendelkező felhasználók a konzervatív grafikai trendeket követő rendszerek mellett egyszerűen nem voltak képesek elfogadni. A Windows 8 csempés kezdőlapja pedig tableten lett volna tökéletes, csak hát a tabletpiacot az Apple és a Google akkorra már lefoglalta magának, tehát a Microsoftnak maradtak a számítógépek, a számítógépeken pedig maradt a korábban kiadott Windows 7, de még a Windows 8-cal vásárolt számítógépekre is később az került számos esetben.

Egy jobb megoldás talán az lett volna, ha a Microsoft egy olyan számítógép operációs rendszert mutat be, ami hatékonyan képes együttműködni a cég mobil platformjával, de közben az asztali jellegét sem veszíti el – hiszen a legtöbb ember a Windowst munkára és egyéb számítógépes feladatok elvégzésére használja a tartalomfogyasztás mellett, a területen szerzett dominanciája pedig megtörhetetlen. Ezt az előnyt pedig már fel lehetett volna használni a Windows Phone lemaradásának behozásában… ez sajnos akkor nem történt meg.



Satya Nadella vezérigazgatóvá választásával viszont új kor köszöntött be a vállalat életében és minden olyan irányba fordult, ami felé már a kezdetekben is kellett volna. A Windows 10 operációs rendszer 2014-es bejelentése pedig magával hozta annak lehetőségét is, hogy a Windows Phone mobilos Windows végre maga mögött hagyja a 3 százalék alatti piaci részesedéseket és belépjen a nagyok klubjába.

A Windows 8-cal szemben ugyanis a Windows 10 már egy igazi számítógép operációs rendszer lett, ami nem mellékesen tableten is megállja a helyét, ráadásul a közös fejlesztői platformnak köszönhetően jelentős kompatibilitást értek el a szintén Windows 10 névre keresztelt mobil operációs rendszerrel. Ez (érthetőbben fogalmazva) azt jelenti, hogy az alkalmazások következő generációja már sokkal kisebb – esetenként nulla – fejlesztői munkabefektetéssel fogja támogatni a windowsos számítógépeket, tableteket és okostelefonokat. Ennek fontosságát csak nagyon kevesen hangsúlyozzák, holott a Windows Phone platform sikeréért már a Windows 10 és a vele való kompatibilitás a felelős.



A Windows 8-ban bemutatkozó csempés alkalmazások asztali környezetben nem igazán állták meg a helyüket, mivel a felhasználók szeretik egyszerre több szoftver felületét is látni vagy legalábbis közöttük egyetlen kattintással/érintéssel váltani. A Windows 10-ben ezek az alkalmazások már ablakokban, hagyományosabbnak tűnő, a felhasználók részéről pedig sokkal emészthetőbb formában jelennek, így várhatóan nőni fog az ilyen (univerzális) szoftverek iránti kereslet, ennek következtében pedig a fejlesztési hajlandóság is.



Ha a fejlesztési hajlandóság már megvan, a felhasználók pedig hozzászoktak az új irányelvekhez, már sokkal szívesebben vásárolnak Windowszal szállított okostelefont is, hiszen a platformra elérhető szoftverekkel már a számítógépén is találkoztak.

Ezek fényében, ha a címben feltett kérdésre próbáljuk megfogalmazni a választ, akkor talán még azt is mondhatjuk, hogy igen, a Windows Phone operációs rendszer új generációjának piaci részesedése akár 10-20 százalék környékére emelkedhet, amennyiben a fejlesztők felismerik a Windows 10 nyújtotta remek lehetőségeket, és elárasztják minőségi, multiplatform szoftverekkel. Természetesen ezeken kívül még számos tényező befolyásolhatja egy termék sikerét, de a Windows Phone esetében ami rossz bekövetkezhet, az már bekövetkezett, az új fejlesztési stratégiának hála innen már csak felfelé van.

Illusztráció: NBC
Forrás: Wikipédia, NetMarketShare
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Négy nagyváros már aláírta a dízel autók halálos ítéletét
Ingyenes nCore regisztráció ‑ Újabb csalók próbálkoznak
Gooligan és AirDroid ‑ Sok millió Android van veszélyben
A nem eredeti Apple‑töltők 99 százaléka veszélyes
LEAGOO M8 ‑ Elindult az egyik legolcsóbb okostelefon előrendelési időszaka
Ilyen lehetne a Google Pixel 2
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Állásajánlatok
Rendszerszervező
Folyamatmérnök
Kiadványszerkesztő
Projekt értékesítő mérnök
Product Manager
Gyártástervező
BI üzleti elemző