16 838
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 838
https://androbit.net/ContentUploads/A829/casio_edifice_premium_eqb_500d_1aer.jpg
Kattints ide  ➜

Casio Edifice EQB‑500D karóra teszt

Makay József2015.08.10. 10.13
A japán Casio Computer egyértelműen az F-91W azonosítójú karórájával szerzett olyan hírnevet a piacon, ami valahová a Rolex mellé repítette szinte pillanatok alatt. A 90-es évek legnépszerűbb karórája viszonylag alacsony árával és jó minőségével olyan szinten megalapozta a vállalat pozícióját, hogy mára a Casio név hallatán mindenkinek egy karóra jut az eszébe. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az F-91W után megállt volna az élet, a Casio azóta olyan karakteres és robusztus karórák gyártásába kezdett, amikről már messziről meg lehet mondani, hogy egy Casióról van szó. Ennek ékes példája az általunk is kipróbált Casio Edifice EQB-500D karóra is.

Jelen tesztünk alanyát a budapesti Karóra Centrumtól kaptuk, ezúton is szeretnénk megköszönni ezt a remek lehetőséget!

Ez a cikk az Androbit techmagazin karóra rovatának első „nem okosóra” tesztje, így hát igyekeztünk egy olyan modell választani, ami valahol félúton van az okosórák és a hagyományos karórák világa között. Nem hiszem, hogy találhattunk volna jobbat az Edifice EQB-500D-nél, ugyanis az analóg modellekre jellemző óratokban olyan 21. századi technológia lakozik, ami őszintén szólva még számunkra is meglepő volt.




Csomagolás



Tekintettel arra, hogy karórát nagyon sok esetben ajándékba veszünk, érdemes néhány szót ejtenünk a készülék csomagolásáról is, hiszen nem mindegy, hogy az ajándékozott mivel találja szemben magát egy nem hétköznapi ajándék kicsomagolása után.

Az Edifice EQB-500D egy egyszerű, a tetején logóval ellátott papírdobozban, azon belül pedig egy henger alakú, izomautós tanksapkára emlékeztető, szivacsozott alumíniumdobozban érkezik. Minden szempontból üvölt róla, kiket tekint a cég az óra célközönségének: Férfiak, akik egyszerre szeretnék az eleganciájukat és a keménységüket sugározni.




Megjelenés



Az Edifice EQB-500D egy manapság közepes méretűnek tekinthető karóra. Ez viszont csak azt jelenti, hogy vannak nála sokkal nagyobb, ormótlan modellek is. A kör alakú óratok átmérője 48 milliméter, a számlapé 38 milliméter. A csuklón tehát egyáltalán nem veszik el, fehér/fekete vagy feltűrt ingujjnál biztosan szemet fog szúrni a környezetünkben lévőknek.

A króm és a fekete, csillogó számlap olyan kontrasztot biztosít, amivel a készülék egy ékszerré válik a csuklónkon, viseljük azt bármilyen öltözettel. A dizájnerek természetesen itt is játszottak a szálcsiszolt és tükröződő króm felületek keverésével, persze hasonló megoldás az alsóbb kategóriák képviselői között is szép számmal felfedezhetünk.

A készülék az elsődleges számlap mellett összesen négy segédszámlappal és egy dátumjelzővel rendelkezik. A 12 óránál található segédszámlap elsődlegesen a 24 órás megjelenítésért felel, de stopper esetén például az eltelt órákat mutatja. A 9 óránál lévő szintén több információ megjelenítésére (stopper és másik időzóna) és beállítás (ébresztő) elvégzésére képes. A 9 órás segédszámlap alatt található a kis 24-órás megjelenítő, aminek személy szerint már végképp nem látom gyakorlati értelmét. A 4-5 óránál található mutató egyszerre üzemmód, nap és a pályahossz megadása esetén sebesség jelzésére is képes. Jól látható tehát, hogy a segédszámlapok mutatói az aktuális üzemmódtól függően mutatnak különböző értékeket.




Anyaghasználat



Az Edifice EQB-500D óratokja rozsdamentes acélból készült, ami egy plusz krómbevonatot kapott. Az üvegénél edzett kristályüveget használtak, ami jól ellenáll a karcolásoknak – persze ésszerű körülmények között, ne próbáljunk ezt viselve fűnyírót szerelni.


Tömeg



A méretekből és az anyaghasználatból következik, hogy nem egy pillekönnyű karóráról beszélünk – a mérlegen 199 grammot nyom, amivel bőven kenterbe veri a legtöbb nagyképernyős okostelefont is. Ennek megfelelően a szíjból érdemes pontosan annyit kivetetni, hogy pontosan passzoljon a csuklónkra, ha nem szeretnénk egyfolytában igazgatni.


Energiaellátás



Az Edifice EQB-500D különlegessége, hogy két energiaforrással rendelkezik. Az egyik egy hagyományos akkumulátor, a másik pedig egy, a számlapba épített napelemmel töltött segédakkumulátor.

Éppen ezért a gyártó is azt javasolja, hogy ne rejtsük ingujj alá, ugyanis a készüléknek nagy szüksége van a napsugarakra. Tartósabb sötétben tartózkodás esetén a készülék egy energiatakarékos üzemmódba lép át, amiben leállítja a másodpercszámlálást és különböző szolgáltatásokat, alacsony töltöttség esetén pedig jelzi, hogy baj van és (az időmérésen kívül) szinte mindent lekapcsol, csak gombnyomással ébreszthetjük fel álmából.




Extrák



Mint azt már a cikk elején említettük, az Edifice EQB-500D nemcsak egy hagyományos karóra, hanem félúton van az okosórák felé. Erre persze hamar rájöhetünk, ha közelebbről is megnézzük a számlapot és a gombokat, ugyanis egy hatalmas Bluetooth logó jelzi, hogy itt az időmérésen túl van néhány extra lehetőség is.



A Casio G-SHOCK+ mobilalkalmazásának segítségével okostelefonról is vezérelhetjük az órát a legkülönfélébb szempontok alapján. Utazás során az app leküldi az órának a helyi időt, beállíthatjuk a másodlagos számlapon egy másik időzóna aktuális idejét és létrehozhatunk ébresztési bejegyzést is.

Az óra továbbá a főbb szolgáltatóknál (gmail.com, outlook.com, yahoo.com) regisztrált fiókjainkba érkező e-mailekről is értesít minket (szintén az okostelefonon keresztül), de a mobilalkalmazás fejlődésével várható lenne az összes többi értesítés jelzése is, hiszen ennek kizárólag szoftveres akadálya van.

A fentiek mellett olyan szolgáltatások is a rendelkezésünkre állnak, mint az elkallódott okostelefon megtalálására szolgáló „telefonmegpittyegtetés” és a 2099-ig automatikusan önkorrigáló naptár.


Minőség



A gyártástechnológia egyértelműen prémium érzetet kelt. Nincsenek laza illesztések, tökéletlenül csiszolt szélek, semmi, ami picit is elronthatná az összképet. Persze ilyen szintű minőséget ebben az árszegmensben el is vár az ember, de most be is bizonyosodott, hogy a mérnökök nagyon kitettek magukért.

Az összeállítási precizitásnak és a tervezett védelemnek köszönhetően az óra (a gyártó állítása szerint) vízállónak tekinthető mindennapos környezetekben, ebbe tehát nem tartozik a mélyvízi búvárkodás. A leírás szerint kézmosást, zuhanyzást, átlagos vízi sportokat ki kell bírnia.


Összegzés



Mindenki döntse el maga, milyen órát szeretne viselni a mindennapokban, mindenesetre Mi úgy gondoljuk, hogy az Edifice EQB-500D nem való mindenkinek. Az idősebb korosztály számára ugyanis inkább valamilyen klasszikusabb stílusjegyekkel operáló modellt ajánlanánk, a Casio ezen alkotása elsősorban a 25 és 50 év közöttieket célozza a fiatalos, modern és egyben robusztus vonásaival.


A Casio Edifice EQB-500D karórát a budapesti Karóra Centrumban és annak weboldalán vásárolhatjátok meg. Az óra hivatalos weboldalát innen érhetitek el.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A fák az Alphabet legnagyobb ellenségei
Új színben érkezik az Apple iPhone 7s
A Honor 7 nem kapja meg az Android 7.0 Nougat frissítést
A nap videója: Ez a különbség a vírus és a baktérium között
Amazon Go ‑ Csak kisétálsz a boltból, fizetés nélkül
Moduláris okostelefon érkezik a Honortól
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
Project Engineer
.NET Developer for Advanced MS Applications
Project Management Specialist PMO Support - VOC00028E
Ipari mérnök
IT support munkatárs
Back Office Support Specialista
ICT Account manager Referenciaszám: PJ5133