19 416
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
https://androbit.net/ContentUploads/A878/kodgarazs.jpg

Skool és KódGarázs ‑ Interjú Guzsaly Péterrel

2015.10.01. 11.03
Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Kutatók Éjszakáját, aminek az a célja, hogy megmutassa a tudomány, valamint a technológia szórakoztató oldalát és ezáltal közelebb hozza azokat a fiatalokhoz, amivel esetleg kedvet kapnak a műszaki pályákhoz. A rendezvény keretein belül az Óbudai Egyetemen tartott Skool foglalkozáson beszélgettünk Guzsaly Péterrel, a Skool és KódGarázs programok operatív menedzserével.

Androbit: Szia, Péter! Kérlek, mesélnél nekem a Skool és a KódGarázs nevű foglalkozásokról?

Péter: Nagyon szívesen. Mivel kezdjem? Kezdem a Skoollal. A Skoolt tavaly nyáron, tavaly júniusban indítottuk el azzal a céllal, hogy a technológiai pályán megfigyelhető körülbelül 92:8-as fiú-lány arányt javítsuk a lányok javára. Tehát azt szeretnénk a Skoollal elérni, hogy minél több lány menjen műszaki pályára. Ennek érdekében szombatonként egynapos workshopokat és tíz hetes tanfolyamokat szervezünk a csajok számára. Olyan helyen tudnak tanulni, ahol csak lányok vannak. Ez nagyon fontos, mert általában nem olyan közegben vannak, ami segíti azt az érdeklődést, ami van bennük. Ha valakit ez érdekel lányként, akkor a legtöbbször furán néznek rá. Főleg tizenéves korban. Így azt szeretnénk, hogy a lányoknak legyen egy olyan lehetőségük, amivel egy kicsikét érettebb közegben találkozhatnak ezzel az egésszel először. Aztán, ha megerősödnek és önbizalmuk lesz, nyugodtan menjenek a srácokkal és kódoljanak együtt. Így a Skoolnak a legfontosabb célja az, hogy elindítsuk a lányokat a technológiai pályán.

Hogy miért hoztuk létre a KódGarázst? A KódGarázst eleinte nem akartuk megvalósítani. Elkezdtük a Skoolt csinálni, ami egy táborral indult tavaly nyáron. A táborba reggel hozták a csajokat és este vitték haza a szülők. Amikor az anyukák, apukák taxisok is egyben és nem csak szülők, azt vettük észre, hogy délután, amikor jönnek a lányokért, a fiútesók ott ülnek a tábor helyszínének bejáratánál és szomorú arccal nézik a lányokat, ahogy Lego robotoznak és minden jó dolgot csinálnak. Jöttek a szülők, hogy a Skoolt nagyon szeretik, de mikor lesz valami hasonló a fiútestvéreknek is. Mi ezen nagyon csodálkoztunk, mert mi mindannyian, a Skool alapítói, a technológiai szektorban voltunk valamerre és azt láttuk, hogy rengeteg srác van körülöttünk.

Azt gondoltuk, hogy a fiúk ezt megoldják maguktól és eljutnak a pályához. Aztán tavaly kiderült, hogy igaziból, ha fiúként szeretnél tanulni, struktúrában, A-ból B-be eljutva, akkor ez nagyon nehéz. Csak otthon tudod vagy a haverokkal összeállva, vagy valamilyen közegben, ami spontán szerveződik. Nincsenek olyan tanfolyamok vagy olyan keretek, ahol ez szervezetten történne. Úgyhogy nagyon gyorsan reagáltunk erre az igényre és létrehoztuk a KódGarázst.

A KódGarázs egy olyan hely, ahol meglévő alaptudásra építkezünk. Fiúk, lányok vegyesen tanulnak és ez egy valódi fejlesztéshez inkább már közelebb álló sztori. Értem ez alatt azt, hogy itt például JavaScriptben tanulnak – míg mondjuk a Skoolban a lányok legtöbbször Scratchben dolgoznak, ami egy játékos alapokra épülő felület. Úgyhogy ez a nagy különbség: a Skool egy kedvcsináló, a KódGarázs pedig már egy tudásmélyítő.

Androbit: Nekem is sok kollégám mondta, hogy nagyon örült volna, hogy ha gyerekkorában lett volna ilyen lehetőség a programozás tanulására.

Péter: Fiúk is, gondolom.

Androbit: Igen-igen, főleg férfiak… Hogy érzed, ezek a képzések előnyt fognak biztosítani a gyerekek számára, ha később ezen a pályán szeretnének maradni?

Péter: Sőt, én tovább megyek. Szerintem akkor is előnyt jelent, ha nem ezzel szeretne foglalkozni a továbbiakban. Azt látjuk, nálunk sokkal okosabb emberek azt jósolják, hogy nagyon rövid időn belül – egy-öt éven belül – az a készség, hogy te rendszerben lásd a világot vagy rendszerben is, hogy tudj alapszinten programozni magadnak egy mobil applikációt vagy egy weboldalt összerakni, versenyelőnyt fog jelenteni akkor is, ha titkárnő akarok lenni, ha művelődésszervező vagy nem tudom, focista… Tök mindegy. Tehát bármilyen munkakörbe is jelentkezel, téged lehet, hogy szívesebben választanak majd, ha tudsz programozni.

De az biztos, hogy sokkal könnyebben fogsz dolgozni. Nekem van olyan barátom, aki számokkal dolgozik Excelben. Jobban ért az Excelhez, mint egy átlagember, ezáltal órákat spórol meg az életéből, mert megírja magának a függvényeket. Azt mondják nálunk okosabbak, köztük nagy cégek vezetői is, hogy a programozói készség a jövőben olyan lesz, mint az írás-olvasás volt ezelőtt mondjuk száz évvel.

Az elején kicsit furcsállották, hogy ez miért kötelező mindenkinek, aztán ma már mindenki látja, hogy igazából kell. És van még itt egy párhuzam, amit mindig el szoktunk mondani: hogy milyen szinten kell ezt tudni szerintünk, mennyire kell érteni a fejlesztéshez, a programozáshoz. Mindannyian megtanultunk írni-olvasni, de csak nagyon kevesen lettek közülünk írók, költők. Szerintünk ugyanez van a fejlesztéssel is. A programozni tanulók közül néhányan fejlesztők lesznek. Lehet egy páran fantasztikus dolgokat fognak csinálni a számítógéppel, de lehet, hogy a java soha nem fog igazán kirobbanóan nagy dolgot alkotni. Viszont ez a tudás nagyban megkönnyíti az életét, úgyhogy nagyon-nagyon fontos szerintünk.

Androbit: Milyen szinten teszi majd könnyebbé az életét annak, aki később nem ezzel fog majd foglalkozni?

Péter: Ravasz kérdés. Mondok erre egy konkrét példát. A tavalyi táborunkban volt nálunk egy leányzó, őt Dorkának hívják. Dorka tizenhárom éves volt tavaly és képzelj el egy olyan kamaszt, aki a kamasz éveinek közepén jár, mindenféle pro és kontra élménnyel. Hozzánk úgy került oda, hogy az anyukája küldte el. Ez alapvetően kamaszként nem a legjobb indulás, ha a szülők azt mondják, hogy „kislányom, menj el valahova”. Dorka eljött, mert hallgat ennyire az anyukájára.

Azért is jó az ő története, mert ő egy művész beállítottságú lány. Fest, grafikákat készít, rajzol otthon és művész suliba is jár, de hallgatott az anyukájára, ezért eljött hozzánk. Konkrétan egy weboldalt készítő workshopon volt tavaly nyáron és annyira tetszett neki, hogy eljött a táborunkba is, ami kétszer 5 nap masszív tech-tábor volt nulla rajzolással. Tehát semmi ilyen jellegű program nem volt benne. Amikor megkérdeztük Dorkától a tábor végén, hogy hogy tetszett neki, mit visz innen haza, nagyon érdekes volt, amit mondott.

Azt mondta, hogy ő továbbra is művész szeretne lenni, szeretne rajzolni, festeni. Amivel több lett ezzel a tíz nappal, az az, hogy a számítógépen megismert egy olyan plusz lehetőséget, ami neki kinyitotta a palettáját és a szénceruza, zsírkréta, festék mellett bejött a laptop és a technológia is, mint eszköz. Kétféle területen is. Az alkotásban is simán, hiszen ma már egy tableten vagy egy számítógéppel is tudsz olyan dolgokat csinálni, ami megállja művészetként a helyét. Plusz én azt gondolom, hogy a legkézenfekvőbb előnye művészként – és akkor itt már pénzre is váltható a tudásod, hogy ha én megcsinálom magamnak a weboldalamat, úgy, ahogy én szeretném, ahelyett, hogy mást kérnék meg X ezer forintért, akkor ez nekem versenyelőny.



Androbit: Az érdeklődő gyerekeknek milyen előképzettséggel vagy előzetes tudással kell rendelkeznie?

Péter: Itt is ketté szedem a dolgot, ahogy kezdtük az elején. A Skoolban semmiféle előképzettséggel nem kell rendelkezned. Oda olyan lányokat várunk, akiket ez érdekel – nyitottság a legfontosabb. Nulla programozói tudással is lesz sikerélményed, ami nagyon fontos. Ha beülsz hozzánk tizenegy évesen úgy, hogy sosem programoztál még, akkor is délután négykor egy kész projekttel mész haza. Sikerélménnyel, boldogan. Marha nagy dolog. Ez a Skool…

A KódGarázsban egy picikét más a helyzet, hiszen – ha emlékszel még rá – a Skool kedvcsináló, a KódGarázs pedig tudásmélyítő. A KódGarázsnál általában azt szoktuk kérni a fiúktól és lányoktól, hogy akkor jelentkezzenek egy-egy tanfolyamra, ha van minimális előképzettségük. Ez azt jelenti, hogy mondjuk otthon foglalkozzon programozással, ismerje az alapokat. Itt nagyon-nagyon nagy a szórás, mert van, aki tizenegy évesen már C++-ban öntözőrendszert programoz az apukájával. Ő Botond volt, aki mondta, hogy ez az új projektjük. Jövő nyáron, mire elmennek nyaralni, addigra össze akarja rakni a rendszert C++-ban.

Van olyan srác, aki az átlagosnál többet játszik a gépével, komfortosabban érzi magát vele és úgy jön el hozzánk. Ott sem csinálunk tesztet, tehát nincs szintfelmérő, hogy elég okos, ügyes vagy-e. Azt valljuk, hogy ha van türelmed és kitartásod, akkor megtanulhatsz programozni.

Androbit: Még egy utolsó kérdésem lenne. Az érdeklődő szülők hol szerezhetnek több információt?

Péter: A Skoolnál érdemes a weboldalunkat és a Facebook oldalunkat is követni. A weboldal címe: skool.org.hu. A Facebookoldal elérhetősége pedig: facebook.com/skoolhungary.

A KódGarázsnak még nincs weboldala, de a Facebookon rendszeresen kommunikálunk és minden érdekes eseményről, tanfolyamindulásról azonnal hírt adunk. A facebook.com/kodgarazshungary találtok meg minket. Ha valaki e-mailben szeretne kérdezni tőlünk, akkor a hello@skool.org vagy a hello@kodgarazs.hu címen tudja ezt megtenni.

Androbit: Nagyon szépen köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre!

Péter: Én is köszönöm!

300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
Teljes hosszúságú Kingsman előzetes érkezett
Ezek most a legjobb antivírusok Androidra
Nagy a bizonytalanság az új iPhone ujjlenyomat‑olvasója körül
Xiaomi Mi MIX 2 – Itt a jövő okostelefonja
Az Apple mellett a Google is három készüléket mutat be
Felkapott témák
Így fog kinézni az iPhone X
Százmilliókat keresett egy tizenéves hacker
Xiaomi Mi MIX 2 – Itt a jövő okostelefonja
Több ezren váltanának GNOME helyett KDE-re az Ubuntuban
300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
FaceApp – Az egész internet ezzel szórakozik
Állásajánlatok
Cloud Infrastructure Architect Budapest
Termelésirányító mérnök [ST-TTIM01]
Tartalom Marketing Menedzser
Systems and Tools SME SE-7719
Employer Branding Specialist
Application Administrator Windows Debrecen
Fejlesztési területi referens áram