Az univerzum egy erőszakos hely, így egy csillag élete itt megszakadhat. Ez akkor történik, amikor egy csillag „rossz” környéken találja magát, különösen egy hatalmas halmaz közelében Fekete lyuk.
Ezek a fekete lyukak, amelyek tömege több milliószor vagy akár milliárdszor nagyobb, mint a mi Napunk, általában csendes galaxisok központjában találhatók. Ahogy a csillag távolodik a fekete lyuktól, felfelé irányuló gravitációs húzást tapasztal a szupermasszív fekete lyukból, ami végül legyőzi azokat az erőket, amelyek a csillagot érintetlenül tartják. Ennek eredményeként a csillag megszakad vagy megsemmisül, ezt az eseményt árapály-zavaró eseménynek (TDE) nevezik.
„Miután a csillag felszakadt, gáza akkréciós korongot képez a fekete lyuk körül. A korongból származó fényes kitörések szinte minden hullámhosszon megfigyelhetők, különösen a röntgensugarakat észlelő teleszkópokkal és műholdakkal” – mondja Yannis Lioudakis, a Turkui Egyetem és a Finn Csillagászati Központ posztdoktori kutatója. ESO (vinca).
A közelmúltig csak néhány kutató tudott a TDE-ről, mivel nem sok kísérlet volt képes kimutatni. Az elmúlt években azonban a tudósok olyan eszközöket fejlesztettek ki, amelyekkel több TDE-t lehet nyomon követni. Érdekes, de talán nem meglepő, hogy ezek a megfigyelések új rejtélyekhez vezettek, amelyeket a kutatók jelenleg is tanulmányoznak.
„Az optikai teleszkópokkal végzett nagyszabású kísérletekből származó megfigyelések felfedték, hogy nagyszámú TDE nem hoz létre röntgensugarakat, noha a látható fény kitörései egyértelműen észlelhetők. Ez a megállapítás ellentmond a TDE-kben megzavart csillaganyag evolúciójáról szóló alapvető felfogásunknak” – jegyzi meg Liodakis.
A folyóiratban megjelent tanulmány Tudományok A Finn Csillagászati Központ és az ESO által vezetett nemzetközi csillagászcsoport azt sugallja, hogy a TDE-ből érkező polarizált fény lehet a kulcs a rejtvény megoldásához.
Ahelyett, hogy fényes röntgensugaras akkréciós korongot képezne a fekete lyuk körül, a sok TDE-ben észlelt optikai és ultraibolya fényben megfigyelt kitörés árapály-sokkokból eredhet. Ezek a lökések a fekete lyuktól távol keletkeznek, amikor a megsemmisült csillagból származó gáz visszaüti magát, miután megkerülte a fekete lyukat. A fényes röntgensugaras akkréciós korong ezekben az eseményekben később alakul ki.
„A fény polarizációja egyedülálló információkat szolgáltathat az asztrofizikai rendszerek alapvető folyamatairól. A TDE-ből mért polarizált fény csak ezekkel az árapálysokkokkal magyarázható” – mondja Lioudakis, a tanulmány vezető szerzője.
A polarizált fény segített a kutatóknak megérteni a csillagok pusztulását
A csapat 2020 végén kapott nyilvános riasztást a Gaia műholdtól egy tranziens nukleáris eseményről egy közeli galaxisban, amelyet AT 2020mot néven azonosítottak. A kutatók ezután az AT 2020mot hullámhosszok széles tartományában figyelték meg, beleértve az optikai polarizációt és a spektroszkópiai megfigyeléseket, amelyeket a Turku Egyetem tulajdonában lévő Scandinavian Optical Telescope (NOT) végeztek. A NOT-nál végzett megfigyelések különösen hasznosak voltak a felfedezés lehetővé tételében. Ezen túlmenően a polarizációs megfigyeléseket egy középiskolás diákok számára tartott megfigyelő csillagászati tanfolyam részeként végezték.
„A tanulmányban használt skandináv optikai teleszkóp és polariméter nagymértékben hozzájárult a szupermasszív fekete lyukak és környezetük megértésére tett erőfeszítéseinkhez” – mondja Jenny Jormaninen, a FINCA és a Turku Egyetem doktora, aki a NOT polarizációs megfigyelését és elemzését vezette.
A kutatók azt találták, hogy az AT 2020mot-ból érkező optikai fény erősen polarizált és idővel megváltozott. A sok próbálkozás ellenére sem a rádió-, sem a röntgenteleszkópok nem tudták kimutatni az eseményből származó sugárzást a kitörés előtt, alatt, sőt hónapokkal azután sem.
„Amikor láttuk, hogy az AT2020mot milyen polarizált, azonnal arra gondoltunk, hogy egy sugár kiszabadul a fekete lyukból, mivel gyakran megfigyeljük a körülvevő gázt felhalmozódó szupermasszív fekete lyukak körül. Sugársugár azonban nem került elő” – mondja Elena Lindfors, a Turku és Fenca Egyetem tudományos munkatársa.
A csillagászok csapata rájött, hogy az adatok szorosan megfelelnek egy olyan forgatókönyvnek, amikor egy csillagközi gázfolyam összeütközik önmagával, és a fekete lyuk körüli pályája közepén és elején dudorokat képez. Az ütések ezután felerősítik a mágneses teret, és a csillagáramba rendezik, ami természetesen erősen polarizált fényt eredményez. Az optikai polarizáció szintje túl magas volt ahhoz, hogy a legtöbb modellel megmagyarázható legyen, és az a tény, hogy az idővel változott, még nehezebbé tette.
„Az általunk vizsgált modellek mindegyike nem tudta megmagyarázni a megfigyeléseket, kivéve az árapály-sokk modellt” – jegyzi meg Kari Kollionen, aki a FINCA csillagásza volt a megfigyelések idején, jelenleg pedig a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetemen (NTNU) dolgozik.
A kutatók továbbra is figyelemmel kísérik a TDE-kből érkező polarizált fényt, és hamarosan többet is megtudhatnak arról, mi történik egy csillag lezuhanása után.
Hivatkozás: „Optikai polarizáció csillagáram-ütközésből árapály-zavarás esetén”, I.A. Leodakis, KII Koljonen, D. Blinov, E. Lindfors, KD Alexander, T. Hovatta, M. Berton, A. Hajela, J. Jormanainen, K. Kouroumpatzakis, N. Mandarakas és K.
DOI: 10.1126/science.abj9570
More Stories
A SpaceX Polaris Dawn űrszondájának legénysége a valaha volt legveszélyesebb űrsétára készül
Egy őskori tengeri tehenet evett meg egy krokodil és egy cápa a kövületek szerint
Egyforma dinoszaurusz-lábnyomokat fedeztek fel két kontinensen